Felértékelődik az a tudás, amely a táji sajátosságok ismeretének, az ott élő emberek tájhasználati, alkalmazkodási lehetőségeinek és a mindennapi életet segítő kulturális kincseknek a megbecsülésére épül – a natúrparkok a tájszintű együttműködésen alapuló térségfejlesztés modellterületei.

Bár az archaikus vagy földműves életformához való egyszerű visszatérés nem lehetséges, mégis elengedhetetlen, hogy bár új formában, de visszaállítsuk az ember és a tágabb univerzum közötti azonosulás iránti érzékünket. Megtestesült és természetbe ágyazott lényekként egy őszintébb önértékelésre van szükségünk.

A vészkorszak idején, 1944 nyarán két budapesti református vezető, Szabó Imre és Tasnádi Nagy András évtizedes munkatársi és jó baráti kapcsolata végleg megromlott.

Írásunkban egy szellemi és közösségi szövetség körvonalainak megfogalmazására teszünk kísérletet azzal a céllal, hogy újra felfedezzük az emberi alkotótevékenység lényegi dimenzióját és változhatatlan értelmét életünkben.

A vallástörténet világosan tanúskodik az óceánélmények transzcendentális dinamizmusáról, amennyiben a régiek a nagy vizeket sokszor istenek lakóhelyeivel kötötték össze, ha nem éppen magukat a vizeket istenítették. Az óceáni istenek sokféle formában és név alatt jelennek meg a világ különböző kultúráiban.

Megismerkedésünkkor, húsz éve a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlék-felügyelője volt, pályáját nem módosította, a világ változott, s Veöreös András építész ma örökségvédelmi szakügyintéző, nem mellesleg egyetemi docens, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság új elnöke.