Ambrus évtizedek óta gyűjti, kutatja és őrzi fáradhatatlanul a Kárpát-medence elfeledett, kivesző gyümölcsészeti és szőlészeti tudását. 1996-os, Szókalauz című kötete itt fekszik asztalomon, már az ebben olvasható, és korábban folyóiratokban részben megjelent írásokból is egyértelmű, hogy merre tovább: a táj, a kert, a Kertország, a Paradicsom földi visszfénye felé.

A neves és szülőhazájában is népszerű magyar-amerikai történész (1924–2019) az antikvitásnak, és benne a latin nyelvnek is tudósa volt. Könyveiben és leveleiben gyakran használt latin kifejezéseket, az Egy eredendő bűnös vallomásai című könyvét pedig így dedikálta örökké gyászolt feleségének: „Dilectissimae Stephaniae”. Írói példaképe Livius volt, magáról is azt mondta, hogy „történész, de mindenek előtt író.” Valóban, magvas munkáinak stílusa távol áll a szikár szaktörténeti munkáktól, és ebben is a nagy elődre emlékeztet.

Csirpák Emil (Tiszacsoma, 1934 – Budapest, 2017) Beregi (kárpátaljai) származású tanár, filológus. Visszaemlékezéseinek egy részét unokája, Nagy Imola segítségével írta le.

"Borbándi aktivitása – többek közt élettársa elvesztésének tragédiája és saját betegsége ellenére – a 2000-es években sem csökkent, amit további négy fontos kiadvány jelez: a folyóirat történetét bemutató Nem éltünk hiába – Az Új Látóhatár négy évtizede, valamint Népiség és népiek című, negyven tanulmányt tartalmazó válogatása az ezredfordulón, Értékőrzés esszégyűjteménye 2001-ben, míg az Emigránsok portréi 2002-ben láttak napvilágot, miközben Két világban – Életem és pályám címmel (2003) curriculumát is összeállította."

"A Birodalom sok más működtetőjéhez hasonlóan Veesenmayer is gépember volt. Nem volt szenvedélye. Az antiszemitizmus sem volt szenvedélye, noha tettei szerint keményen antiszemita volt. Környezetének, a későbbi nemzetiszocialista rendszer fixációs antiszemitizmusának hatása alól maradéktalanul aligha vonhatta ki magát. Ám azt is inkább „csak” igazodási kényszerként kezelte. Az SS-be is számításból lépett be: tudta, hogy a ruha, abban a világban az egyenruha teszi az embert."

"Szentkuthy 1935-ben kiadott egy nem túl hosszú, naplószerű bejegyzéseket, megfigyeléseket, elmélkedő szövegeket tartalmazó kötetet Az egyetlen metafora felé címmel. Mindössze egy évvel a Prae megjelenése után, saját bevallása szerint azért, hogy meggyőzze közönségét: nem olyan irodalmi hétpróbás szörnyeteg, ahogy első könyve, a Prae mutatta."