Ilyen volt a ma már alig ismert Czikann-Zichy Móric is, aki a két világháború közötti magyar legitimista tábor egyik szervezője volt. 1948-as emigrációját követően az észak-amerikai katolikus magyar közösség aktív tagja lett, emellett szerepet vállalt az emigráns magyar politikai életben is. Az 1970-es években az Amerikai Magyar Szövetség külügyi bizottságának elnöke volt. Egyetemi tanári állása mellett Habsburg Ottó felkérésére az 1950-1960-as évek fordulóján Dél-Tirol kérdésével is foglalkozott.
Részlet írásunkból:
Egyházi, társadalmi szerepvállalásai mellett érdeklődése már korán a politika, elsősorban a szociálpolitika irányába fordult. 1929-ben barátjával, Esterházy Kázmérral részt vett a bécsi katolikusok szociális nagygyűlésén. Különösen a mezőgazdasági munkások helyzete érdekelte, 1932-ben például felszólalt a mezőkövesdi summás munkások nagygyűlésén is. Visszaemlékezése szerint egyik vidéki előadásán rövid időre őrizetbe is vették az ott elhangzott beszéde miatt.
Az 1930-as évek közepén létrejött keresztényszocialista lap, a Jövőnk egyik alapítója, elnöke és a mögötte álló Jövő Szövetség és Sajtóliga vezetője is volt. A nagybátyja, Zichy János által vezetett magyar keresztényszocialista szemlélet megerősítésén dolgozott, szoros kapcsolatot ápolva osztrák elvbarátaikkal. A Jövőnk nemcsak egy napilap, hanem egy határokon átívelő eszmei, politikai közösség is volt, amely az Osztrák-Magyar Monarchia államberendezkedését tartotta mérvadónak. 1934 tavaszán egy konferenciát szerveztek az új rendi államok és a kereszténység témájában. A program díszvendége az egykori osztrák külügyminiszter Heinrich Mataja volt, aki nyitóbeszédében a közép-európai politikai és gazdasági problémák okait egyértelműen a Monarchia mesterséges megszüntetésében látta.
Az 1930-as évek közepétől rendszeresen tartott beszédeket az Egyesült Keresztény Párt rendezvényein, aktív szervezője volt a legitimista összejöveteleknek, és nagybátyjának Zichy Jánosnak köszönhetően a politikai elit köreiben is otthonosan mozgott.
Már ekkor is kiváló előadó hírében állt, aki nemcsak tudott, de szeretett is beszélni. A legitimizmus meggyőződéses híveként nemcsak annak jogi és politikai érvényesítéséért küzdött, hanem társadalmi, és szociálpolitikai programját a mindennapokban is igyekezett érvényesíteni. 1931-ben a Nemzetpolitikai Társaság ülésén a német vámunió növekvő befolyásáról és a magyar gazdasági és politikai lehetőségekről, elsősorban a legitimizmus szempontjából beszélt. 1930-ban, az Ottó főherceg nagykorúsága alkalmából rendezett nagykanizsai ünnepségen a királykérdés aktuális helyzetével foglalkozott.
Más legitimista arisztokratákhoz hasonlóan ő is titkári feladatokat látott el több alkalommal a száműzetésben élő királyi családnál. 1933 és 1935 között, majd 1937-ben és 1938-ban hónapokat töltött a belgiumi Steenokkerzeelben. Feladata elsősorban az özvegy királynéhoz és a trónörököshöz érkező magyar levelek megválaszolása volt, de lelkes legitimistaként egyre jobban érdekelték Ottó királyfi politikai nézetei és elképzelései is. Visszaemlékezése szerint megbízatása végeztével 1938 februárjának utolsó hetében elkísérte Habsburg Ottót Liechtensteinbe, Zürichbe és Genfbe, ahol a közelgő és feltételezett német bevonulás előtt a főherceg osztrák legitimistákkal találkozott. Czikann néhány héttel az Anschluss előtt tért haza, ugyanis a budapesti Eucharisztikus Kongresszus szervezőbizottságában számítottak munkájára.
Politikai és társadalmi szerepvállalásaival ellentétben nagyon keveset tudunk magánéletéről és hétköznapjairól. Annyi biztos, hogy ifjúkorától a MAFC-ban vívott, az 1930-as évek közepén a Magyar Vívószövetség tanácstagjai között szerepelt. A fiatalon árván maradt gyermeket, majd ifjú felnőttet a család állandó figyelemmel támogatta, hol egyik, hol másik családtagja látta vendégül, szervezte oktatását, külföldi utazásait. 19 évesen például egy több hetes tanulmányúton vett részt a Mediterráneumban, 1935-ben pedig nagybátyja, Zichy György vitte el az ifjút egy ausztriai autós túrára. Nagynénjével gyermekkorától rendszeresen Ausztriában nyaralt, zarándokútjaira még fiatal felnőttként is elkísérte őt. Bár Budapesten élt, de rokonsága révén Bécsben is otthonosan érezte magát.
1937-ben nagybátyja, Zichy János vezetésével más pártok összeolvadásával létrejött az Egyesült Keresztény Párt, amelyben Czikann-Zichy már nemcsak szervezőként, hanem jelöltként is szerepelt. A párt minden politikai szélsőséggel szemben állt, az 1930-as évek végén elsősorban a növekvő szélsőjobboldali veszély, s annak magyarországi megjelenése ellen foglaltak állást.
1938-ban került a Magyar Királyi Külügyminisztériumba, ahol előbb a sajtóosztályhoz osztották be, majd néhány hónap elteltével az újonnan létrejött Szlovákia fővárosába, egykori szülővárosába, Pozsonyba helyezték. Alig fél éves külszolgálatot követően visszakerült Budapestre az Ullein-Reviczky Antal vezette sajtóosztályhoz. 1940-től 1943-ig ismét külszolgálatba került a bukaresti követségre, itt a sajtófigyelés mellett a gazdasági ügyek intézése volt a legfőbb feladata.
1940 augusztusában a magyar küldöttség tagjaként részt vett a szörényvári magyar–román tárgyalásokon is. 1943 nyarán visszahelyezték a külügyminisztérium gazdasági osztályához, ahol Szlovákia és Románia mellett a Spanyolországhoz és Portugáliához fűződő gazdasági kapcsolatok ügyét intézte. Ezekben az években több alkalommal is járt az Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban, ahol elmondása szerint az ottani osztrák kisebbség ügyében kifejtett tevékenysége miatt majdnem letartóztatták, csak diplomáciai útlevele mentette meg ettől.
Az 1944-es esztendő több szempontból is sorsfordító volt életében. Ez év januárjának első napjaiban elhunyt nagybátyja és mentora, Zichy János, majd néhány hónappal később a hozzá legközelebb álló személy, Zichy Mária is. Nevelőjét, pótédesanyját a szerviták budapesti templomában ravatalozták fel, majd a seregélyesi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A másik sorsfordító esemény a német megszállás, majd az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvétel volt. Mint keresztényszocialista képviselő, ismert angolbarát minisztériumi alkalmazott szerepelt a nyilasok listáján. A hatalomátvételt követően néhány napig Budapesten bujkált, majd letartóztatták, és rövid fővárosi fogvatartás és kihallgatás után a sopronkőhidai börtönbe szállították. A vád az volt ellene, hogy tudott a Kállay Miklós volt miniszterelnök által támogatott lisszaboni béketárgyalások előkészületeiről, ami a nyilasok szemében hazaárulásnak számított. A másik vád szerint a budapesti hidak esetleges „stratégiai” felrobbantását igyekezett volna megakadályozni. Néhány nap sopronkőhidai börtön után több minisztériumi munkatársával együtt végül hazaengedték. Budapesten túlélte a város ostromát és a háború befejezését követően ismét jelentkezett a külügyben.
1945 tavaszán a Független Kisgazdapárt VII. kerületi központjában részt vett azon az összejövetelen, ahol a magyar legitimizmus újraszervezéséről döntöttek. 1945 és 1948 között a külügyminisztérium gazdaságpolitikai osztályán dolgozott – rövid ideig ideiglenes vezetője is volt – szakterületének megfelelően elsősorban a szlovák, román, német, valamint a spanyol és portugál nemzetközi tárgyalások előkészítését végezte. Emellett több alkalommal tagja volt magyar küldöttségeknek is, 1945 decemberében részt vett a magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalásokon, egy évvel később pedig a bécsi nemzetközi vásárra érkező magyar kereskedelemi miniszter kíséretének tagja volt.
A Magyar Kommunista Párt politikai és közigazgatási befolyásának növekedésével egyre erőteljesebb nyomás nehezedett rá a minisztériumban. Mint a Horthy-időszakban is szolgált, arisztokrata származású alkalmazottra gyanúval, sőt ellenségként tekintettek, több alkalommal megpróbálták kompromittálni. Visszaemlékezése szerint kizárólag Habsburg Ottó kérésére maradt 1948 nyaráig állásában. A főherceg ugyanis fontosnak tartotta, hogy a magyar közigazgatásban minél több demokrata gondolkodású tisztviselő maradjon, ezzel is lassítva a kommunista rendszer kiépülését. Bár hivatalosan az állambiztonság még nem kereste, de eljutottak hozzá olyan információk, amelyek szerint kémtevékenységgel vádolják. Az eljárástól és fizikai erőszaktól tartva végül úgy döntött, hogy elmenekül Magyarországról. Más menekültekhez hasonlóan ő is embercsempészek segítségével érkezett az osztrák–magyar határhoz, és Lövő térségében két bőrönddel lépte át a határt.
Rövid ideig egyik nagynénjénél lakott Bécsben, majd visszaemlékezése szerint hamar felvette a kapcsolatot az amerikai katonai kémelhárítással, a CIC-vel. Ezt egy korábbi külügyes munkatársa, Baranyay Zoltán ajánlotta neki, mielőtt az elhagyta Magyarországot. Visszaemlékezése szerint kalandos úton jutott el Bécsből új állomáshelyére, Salzburgba, ahol két évig a Marshall-terv adminisztrációját végző irodában dolgozott. Legfőbb feladata az osztrák élelmiszer-ellátás hátterének biztosítása volt, de ha a CIC kötelékébe került, hírszerzéssel is foglalkozott. Salzburgi életéről keveset tudunk, visszaemlékezésében csak azt említi, hogy novemberben ott találkozott Nyárádi Miklós pénzügyminiszterrel, aki innen már nem tért vissza Magyarországra. Más források szerint itt is hamar bekapcsolódott a magyar emigráns közösség életébe, az Actio Catholica szabadegyetemi programjában 1950 januárjában az egyház szociális törekvéseiről tartott előadást. Salzburgi évei alatt is folyamatos kapcsolatban állt Habsburg Ottóval és a magyar emigráció legitimista szárnyával. Többször találkozott a trónörökössel, elsősorban Münchenben és Párizsban. Habsburg Ottónak nagy szerepe volt abban, hogy Czikann-Zichy Móricnak sikerült letelepednie az USA-ban.
A teljes írás a Magyar Szemle 2024/1-2. számában olvasható.
Nyitókép: Czikann-Zichy Móric
