Az utóbbi évek egyik könyvszenzációja volt Oravecz Imre regénytrilógiája, mely a Heves megyei Szajláról Amerikába kivándorolt Árvai István családjának történetét meséli el. A regényfolyam középső kötetében a főhőst a kaliforniai fürj éneke üti szíven. Ez a hang olyan, „mintha búslakodnának, mintha elvesztettek volna valamit, valami fontosat, értékeset, és azt keresnék. És közben vigasztalnák, biztatnák egymást, hogy meglesz, meglesz.” A Kaliforniai fürj pitypalattyolása a ki- és visszavándorló, elvesztett hazát sirató, illetve új hazát találó, vagy az óhazára újra rátaláló cigándiakért is szól.

Fejős Zoltán 2017-ben megjelent monográfiája – amelynek fő címe: „Mert abban az időben lehetett vándorolni” – a mai Cigánd város két elődtelepülésének, Kis- és Nagycigánd családtörténeteinek példájával szembesíti a századforduló migrációs folyamatairól kialakult közvélekedést. A szerző a néhány évvel korábban Viga Gyula szerkesztésében megjelent Fejezetek Cigánd néprajzából1 című kötetében megjelent tanulmányának bővítésével és átdolgozásával vállalkozott a kutatás folytatására és önálló kötetben történő közlésre. Magyarországról az Amerikába történő kivándorlás zöme 1890 és 1914 között zajlott le. A kivándorlók többsége jól meghatározható földrajzi térségből származott, elsősorban a Felvidék keleti területeiről, beleértve Zemplén megye déli járásait, tehát a Bodrogköz térségét, amelynek egyik települése a mai Cigánd.

A Néprajzi Múzeum volt főigazgatójaként és a néprajztudomány akadémiai doktoraként a szerző megközelítése elsősorban néprajzi jellegű, de a kötet jelentősen gazdagítja a közelmúlt történetére vonatkozó ismereteket, és szervesen illeszkedik az amerikai magyarság életére vonatkozó korábbi publikációs tevékenységéhez is.2 A chicagói magyarok két nemzedékéről a szerző egy amerikai nagyváros magyar bevándorlóinak etnikai öntudatát, közösségét, társadalmi rendszerét mutatja be. Művének célja „egy helyi társadalom” tanulmányozása, melynek keretében három település kivándorlói etnikai öntudatának átalakulását mutatja be egy amerikai városban. Ezt a célkitűzést követi jelen kötet is, vagyis a cigándi kivándorlók etnikai öntudata átalakulásának, illetve megőrzésének folyamatát az amerikai társadalom közegében.

A kötet első része a kutatási irányok ismertetésével indul, melyek közt meghatározó a település közösségének szembesítése elődeik küzdelmes múltjával. A kivándorlásban közvetlenül csak a lakosság töredéke vett részt, a rokoni kapcsolatokon keresztül jóval tágabb kör volt érintett, s a kisváros méreteiből adódóan lényegében a teljes népesség tájékozott volt a kivándorlásban részt vevők sorsának alakulásáról. Bár a kutatás az 1895 és 1936 között Amerikában partra lépett személyek azonosítására szorítkozott, megállapítható, hogy az Amerikába történő megérkezés nem jelentette a végleges megtelepedést az új hazában, hiszen időről időre többen is hazatértek, s számos végleges visszatelepülés is történt. (Az 546 partra szállt személyből 136 már korábban is járt Amerikában, így kézenfekvő következtetés, hogy a mintában szereplő 546 fő ténylegesen ennél kevesebb személyt takar, mint ahogy az is valószínű, hogy néhány kivándorló azonosítási nehézségek miatt nem került be a mintába.) A kivándorlásban résztvevő személyek egyéni sorsának okmányokon, levelezéseken, visszaemlékezéseken keresztül történő követése mellett a kutatás arra irányult, hogy az így megismerhető adatok valóságtartalmáról is megbizonyosodjon az Egyesült Államok bevándorlási statisztikáival, a hajózási vállalkozások által rögzített utaslistákkal, valamint az amerikai sajtótermékek híradásaival, illetve a kivándorolt magyarság egyik legfontosabb intézményénél, az ottani vallási közösségeknél rendelkezésre álló anyakönyvekkel és iratanyaggal való összevetéssel. Ennek a valamennyi részletre kiterjedő kutatási módszertannak köszönhetően számos, egyéni emlékezetben elhalványult vagy helytelenül rögzült esemény és körülmény kiigazítására is sor kerülhetett, miközben a szerző sok esetben csak valószínűsíthette a visszaemlékezések szerinti történteket. A megismert családtörténetek alapján az is kiderült, hogy a tengeren túlra igyekvők jelentős számban nem a végleges kivándorlás szándékával igyekeztek útnak indulni. Bár a gazdasági motiváció meghatározó lehetett, hiszen a mezőgazdasági munkánál könnyebbnek tekinthető ipari munkavállalási lehetőségek és az ígért jobb kereset reménye csábítónak tűnhetett, de ez nemcsak a nincsteleneket, hanem a földbirtokkal rendelkező családok tagjait is vonzotta. Néhányan családi körülményeik, kalandvágyásuk, a törvénnyel való összeütközésük, a katonai szolgálat alóli kibújás miatt keltek útra. Többen itthon hagyták házastársukat, gyermekeiket, hazaküldött keresetük egy részével támogatták az itthon maradottakat. Sokan az induláskor azt tervezték, hogy kinti megtakarításaikkal hazatérnek, itthon házat építenek, földet vásárolnak, és hagyományos paraszti életformájukat – már kedvezőbb feltételek mellett – folytathatják majd. Az I. világháborúig folyamatosan bővült a folyamatba bekapcsolódók köre, bár a gazdasági válságok ciklikussága, a munkalehetőségek ezzel kapcsolatos időnkénti beszűkülése esetenként éreztette fékező hatását. A kiutazások megtorpanását a világháború kitörése okozta, hiszen a háború miatti az óceán átkelése nehézzé vált, és az Egyesült Államok 1917. évi hadba lépése ezt csak tetézte. A világháborút követően a bevándorlási számok megugrottak ugyan, de 1924-től a bevándorlás csak nemzeti kvóták alapján volt lehetséges, s a Magyar Királyság számára fenntartott mintegy félezer fős kontingens csak néhány cigándi illetőségű személy számára vált elérhetővé.

A mintában szereplő 546 személy feltárt adatai alapján kiderült a kivándorlási útvonal, valamint a célállomás. A cigándiak kezdetben nagy számban az jeges-tengeri német kikötőkből indultak az akkoriban az egyedül lehetséges, óceánt átszelő hajóútra, de a későbbiekben holland, francia, brit kikötőkből, illetve a monarchiabeli Fiuméből induló hajójáratokra is kerültek belőlük. Általában New York valamelyik kikötőjébe érkeztek, s onnan a legtöbben a későbbiekben a New York részévé vált Staten Island környékén telepedtek meg. Az oda települt iparvállalatok sora a megérkezők számára különösebb szakértelmet nem igénylő fizikai munkát kínált az építőanyag-iparban és a fémkohászatban. A gyárak körül épített munkáskolóniák kedvező, munkahelyhez közeli szállás- és étkezési lehetőséget kínáltak, a homogén nemzetiségi összetétel pedig biztosította az anyanyelvi közeget, mely a helybeli református gyülekezet és a magyar lelkipásztor közösségteremtő munkájával az otthonosság érzetének megteremtését nyújtotta a kivándoroltaknak. A megismert életsorsokból kibontakozó kép azonban nem idilli. A kötet külön fejezetet szentel Kő Csáki József életrajzának, aki módos gazda édesapjával való nézeteltérése miatt először 1902-ben indult az amerikai útra. A feleségét apósához visszaköltöztető fiatal, vállalkozó szellemű férfi a Staten Islanden lévő falubeliek segítségével először napszámos munkát vállalt, majd télire váltott át az ipari munkára. Mivel állandó alkalmazást nem kapott, ezért Ohio államba ment bányamunkára, ezt követően pedig több ipari állásban volt. 1903-ban hazajött, ahol megtakarításaiból, illetve hitelre földet vásárolt és házat épített, s 1913-ig gyarapodó családjával eredményesen gazdálkodott. A gazdasági épületeit sújtó tűzvész, majd két év kedvezőtlen termése miatt nem tudta fizetni a megemelkedett kamatokat, s így 1914 tavaszán ismét hajóra szállt. Több munkahelyen is dolgozott, de keresetét nem találta megfelelőnek, ezért ismét haza szeretett volna jönni, de mielőtt a hajójegyre valót megtakarította, kitört a világháború. Ezután kezdődött munkavállalási kálváriája. Pennsylvániától New Yorkig több ipari és mezőgazdasági munkahelyen dolgozott, a jobb kereseti vagy lakhatási lehetőségek miatt többször váltott, míg 1919-ben viszonylagos nyugalmat nyert New Brunswickban, ahol egy magyar kolónián élt és könnyű gyári munkát kapott. Beilleszkedett a helyi közösség életébe, református gyülekezeti tagként részt vett a templomi kórusban, s még a műkedvelő színielőadásokat is gazdagította játékával. 1920 májusában érkezett végleg haza, ahol kifizette hiteltartozásait, és az ötvenes évekig önállóan gazdálkodott. A kötet második része tartalmazza önéletrajzát, mely gyermekkorától Amerikából való hazaérkezéséig élvezetes stílusban, versbe szedve írja le küzdelmes élete első felének történetét.

A kötet első részében további fejezetek foglalkoznak a kivándorlási folyamat egy-egy sajátos szeletével. A Női történetek című fejezetben három családtörténettel ismerkedhetünk meg, melyek főszereplői egyedül, illetve leánytestvérrel együtt kezdtek új életet Amerikában. A Zsidó kivándorlók című fejezet a cigándi, néhány nemzedékkel korábban a településre került kereskedő és iparos zsidó lakosság kivándorolt tagjainak történetét rögzíti. A mintegy 65 személy kivándorlásának sajátossága, hogy ők végleges céllal vándoroltak ki, mivel az azonosított személyek mindegyike csak egyszer volt fellelhető a hajóslistákon.

A kivándorlás és a helyi emlékezet című fejezet számot vet a ténnyel, hogy mára a kivándorlással kapcsolatos emlékek lassan elenyésznek a helyi közösségben. Kevesen maradtak, akiknek felmenői még közvetlen emlékeket hordoznak a kivándoroltakról, s a II. világháború utáni évtizedek politikai légköre sem kedvezett a végleg kint maradtakkal való kapcsolattartásnak. Ezért a település mai lakói csak néhány tárgy, fénykép, hivatalos irat vagy családi levél segítségével idézhetik fel egyre halványuló emlékeit. A kötet arra tesz sikerült kísérletet, hogy feltámassza a „cigándi amerikások” emlékezetét, és ezáltal a történelemre vonatkozó új ismerettel gazdagítsa a közösséget. A szerző meg van győződve arról, hogy ennek felismerése révén „a mindig nehezen átlátható jelenben is könnyebben tudunk eligazodni.”

(Fejős Zoltán: „Mert abban az időben lehetett vándorolni”. A cigándi amerikások emlékezete. Cigánd Város Önkormányzata, 2017, Cigánd, 336 oldal)

 

Jegyzetek:

 

1 Cigándiak Amerikában. In: Viga Gyula (szerk.): Fejezetek Cigánd néprajzából. Cigánd Város Önkormányzata, 2014, Cigánd, 319–374.

2 A chicagói magyarok két nemzedéke 1890–1940. Az etnikai örökség megőrzése és változása. Közép-Európa Intézet, 1993, Budapest. Kossuth-szobrok az Egyesült Államokban. In: Kriza Ildikó (szerk.): Történelem és emlékezet. Művelődéstörténeti tanulmányok a szabadságharc 150. évfordulója alkalmából. Néprajzi Társaság, 1998, Budapest, 45–60.