A gazdaságelmélet megváltása: ember a középpontban

A könyv alapvetése világos: a modern közgazdaságtan túlságosan elidegenedett az embertől. Az utilitarista és monetarista elméletek mindent a nyereség-maximalizálás, a profitorientáltság, illetve a technikai racionalitás jegyében értelmeznek. Ebben a világképben az ember nem más, mint egy szám, egy fogyasztó vagy egy munkaerő.

Baritz Sarolta ezzel szemben egy antropológiailag és spirituálisan megalapozott gazdaságtant képvisel. A gazdaság célja nem önmagában való növekedés, hanem az emberi méltóság kiteljesítése, a közösség szolgálata és a teremtés védelme. A szerző példaként idézi Henri Bergson, Teilhard de Chardin és Aquinói Tamás gondolatait, miközben beemeli az egyház társadalmi tanításának alappilléreit is: a Rerum Novarumot, a Centesimus Annust vagy a Laudato Si’-t.

Baritz Sarolta szemléletváltása nemcsak tartalmi, hanem módszertani síkon is paradigmaváltást sürget. Summa oeconomiae című művében a gazdaságtant nem pusztán elméleti diszciplínaként kezeli, hanem normatív, értékelvű ember- és világképre épülő tudásként. A könyv egyik legerősebb üzenete, hogy a gazdaság nem önálló törvényszerűségek szerint működő „mechanikus rendszer”, hanem a morális cselekvés terepe, ahol a döntések etikai súllyal bírnak, így hosszú távon nem lehet elválasztani az erkölcsi szempontokat a gazdasági racionalitástól.

A szerző élesen bírálja a homo oeconomicus elméletet, amely az embert haszonmaximalizáló lényként ábrázolja, s helyette a „homo dignus” – a méltósággal rendelkező, közösségbe ágyazott személy – fogalmát állítja középpontba. Ennek révén kapcsolódik az úgynevezett „civil gazdaság” vagy „társadalmi piacgazdaság” hagyományához, amely többek között az olasz economia civile és a német keresztény társadalomfilozófiai gondolkodás örökségére épül.

A Summa oeconomiae egyik értéke, hogy integratív módon képes összehangolni gazdaságelméleti, filozófiai és teológiai szempontokat. A közgazdaságtant nemcsak társadalomtudománynak, hanem – Aquinói Tamás nyomán – erkölcstannal átszőtt bölcseletnek is tekinti. E gondolati ívben a gazdasági döntéshozó nem egy modell szerint viselkedő szereplő, hanem felelős erkölcsi személy, akinek döntései a közjó, a szolidaritás és a szubszidiaritás elveit kell, hogy tükrözzék.

A kötet egyik további erőssége, hogy nem csupán elméleti munka. A második rész számos olyan interjút és esettanulmányt tartalmaz, melyek révén az olvasó betekintést nyerhet az emberközpontú gazdaság működésének valódi példáiba. Az interjúalanyok kiválasztásában a szerző világos értékválasztást követ: olyan embereket kérdez, akik nemcsak szakmailag hitelesek, hanem életükben is az etikai és közösségi szempontokat tartják szem előtt.

A beszélgetések során a következő kérdések jelennek meg és kapnak hangsúlyt: Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a magántulajdon és a közjó között? Mi motiválja valójában a gazdasági cselekvést? Mi történik a világ legszegényebbjeivel a globális gazdaság hálójában? Ezek a dialógusok nem csupán érzékeltetik az elméleti elveket, hanem hiteles példákká is válnak: megélt tapasztalatokon keresztül mutatják be a gazdaság morális dimenzióját.

A szerző szerint a közgazdasági racionalitás sokáig két dimenzióban mozgott: a pénzügyi és a technológiai racionalitás koordinátarendszerében. A harmadik dimenzió – ahogy azt a nővér egy interjúban is hangsúlyozza – az a szféra, ahol az emberi méltóság, a lelkiismeret, a transzcendens iránti nyitottság és a felelősség a közjóért egyaránt szerepet kap. Ez a dimenzió nem szentimentális vagy idealista természetű, hanem egy olyan valóság, amely a gazdasági folyamatokat értelmezhetővé és fenntarthatóvá teszi.

A könyv második részében bemutatott esettanulmányok és interjúk nem csupán illusztrációk, hanem modellértékű példák, amelyek bemutatják, hogy a gazdaság morális rendje nem utópia, hanem gyakorlati lehetőség. Az interjúalanyok vállalati döntéseiben éppúgy, mint személyes életükben, visszaköszön a „közösségi hasznosság” elve: az a törekvés, hogy a profit ne öncél, hanem eszköz legyen a szolgálat és a méltóság megvalósításában.

Baritz Sarolta ebben a részben különösen érzékletesen mutatja meg, hogy a gazdasági aktor lehet felelős személy, aki képes értékalapú döntésekre, és akinek tevékenysége túlmutat a piaci logikán. Így válik a Summa oeconomiae a gyakorlati megvalósíthatóság tanúságtételévé is egyben.

A felelős gazdasági gyakorlat bemutatása után a könyv mélyebb erkölcsi-filozófiai kérdéseket is felvet, különös tekintettel a közjó és a profit viszonyára.

 

Közjó és profit dilemmája: erkölcs a gazdaságban

Az egyik legvitatottabb témakör a gazdasági erkölcs szerepe. A közjó mint cél – különösen a tomista „bonum commune” értelmezésében – radikális szembenállást képvisel a haszonelvű szemlélettel. Baritz Sarolta nővér állítása szerint a közjó nem ellentéte a gazdasági sikernek, hanem előfeltétele annak. A felelős gazdálkodás nem vezet automatikusan csődhöz – épp ellenkezőleg: fenntartható működéshez és társadalmi elismertséghez segít.

A szerző hangsúlyozza, hogy a keresztény gazdaságetika nem „használati útmutató”, hanem gondolkodási keret. Mégis – számos példán keresztül – bemutatja, hogy működőképes és a gyakorlatba is átültethető. A posztszekuláris korszakban, ahol egyre többen keresnek értelmet a fogyasztói logikán túl, az emberközpontú gazdaság paradigmája újra megszólít. Hiszen a gazdaság nemcsak számokról szól – hanem kapcsolatokról is. A Summa oeconomiae egyik legmélyebb üzenete, hogy az emberi kötődések – családhoz, közösséghez, helyhez, értékekhez – nemcsak erkölcsi, hanem gazdasági jelentőséggel is bírnak. A szerző emlékeztet arra, hogy a pénz valóban boldogít – de csak egy bizonyos szintig, az alapvető szükségletek kielégítéséig. Ezen túl a valódi boldogságot a kapcsolatok, az értelmes munka és a közösség adják. Ez a paradigmaváltás nem pusztán erkölcsi alternatíva, hanem gazdasági szükségszerűség is, hiszen hosszú távon csak az azonosulást és részvételt kiváltó rendszerek képesek fenntarthatóan működni.

E gondolat a „megosztásos gazdaság” működésének határaira is utal: ott működik jól, ahol van bizalom. A szerző szerint nem önmagában az edukáció vagy az információ változtatja meg a rendszert, hanem az a személyes felelősség, amely egy beágyazott, kötődésekkel átszőtt valóságban születik meg.

Ez a személyes felelősség azonban nem a modern individualizmus eszményéből fakad, hanem egy relációs, közösségi antropológia talaján áll. A gazdasági erkölcs itt nem puszta korlátozás, hanem az emberi természet kibontakozásának feltétele: a szabad akarat, a tudatos választás és a közjóra irányuló cselekvés egységéből születik. Baritz Sarolta nővér szerint az „etikus gazdasági cselekvés” nem valami idealista kivétel, hanem a gazdasági ember valódi természete, amely akkor tud érvényre jutni, ha a rendszerek nem elfojtják, hanem előhívják a személyes felelősséget és a kapcsolati motivációkat.

A Summa oeconomiae szerint a gazdaság „nem lehet értéksemleges tér”. Szerzője hangsúlyozza: a gazdasági rendnek morális alapokra kell épülnie, különben nemcsak igazságtalanná, de instabillá is válik. Ennek a gondolatnak aktuális vetülete, hogy napjainkban – akár az ESG-befektetések, akár a társadalmi felelősségvállalás narratívái révén – újra felszínre kerül az értékvezérelt gazdaság igénye. A nővér hozzájárulása e diskurzushoz az, hogy a keresztény társadalmi tanításból fakadó keretrendszer világos normákat és célokat kínál, amelyek nem ideológiai, hanem antropológiai alapokon nyugszanak.

A tomista bonum commune – a közjó – tehát nemcsak normatív elv, hanem a gazdasági működés strukturális feltétele is. A nővér azt is világossá teszi: a közjó nem az egyéni jólét „maradéka” vagy „összege”, hanem olyan belső viszonyulás, amelyből kiindulva az egyéni és közösségi érdekek harmonizálhatók. Az ehhez szükséges gazdaságetikai gondolkodás nem az utólagos morális kontroll eszköze, hanem a tervezés és a döntéshozatal kiindulópontja. A gazdaság tehát nem választható el a személyes erényektől – különösen nem a méltányosságtól, igazságosságtól, mértékletességtől és szolidaritástól, melyek a keresztény erényetika sarokkövei.

Ez az etikai alapállás nem a hatékonyság rovására, hanem annak mélyebb megalapozására szolgál. Ahogy a szerző egy interjúban fogalmazott: „a gazdaság csak akkor képes fenntartható lenni, ha az embert nem eszköznek, hanem célnak tekinti.” Az így értelmezett gazdaság tehát nem csupán termel és eloszt, hanem nevel és formál is – nemcsak anyagi javakat, hanem erkölcsi mintákat és társadalmi viszonyokat is közvetít. Ebben az értelemben a Summa oeconomiae nemcsak recenzálandó könyv, hanem vitaindító és iránytű is, a közgazdaságtan és az etika párbeszédének hiteles szószólója.

 

A keresztény mátrix és a gazdasági jövő: bátorság a szintézishez

A könyv egyik további nagy erénye, hogy megtestesíti a hit és a tudomány egyensúlyát. Baritz Sarolta a szintézis embere. Az általa fölvázolt „keresztény mátrix” egyszerre jelent filozófiai kiindulópontot, tudományos struktúrát és gyakorlati útmutatást. Nem kerüli meg az olyan fogalmak használatát sem, mint fenntarthatóság, teremtésvédelem, erkölcsi felelősség vagy a mesterséges intelligencia.

A Summa oeconomiae az ökológiai válságra és a technológiai ugrásokra is reflektál. Figyelmeztet: a gazdaság jövője azon múlik, hogy képesek vagyunk-e integrálni az erkölcsi elveket és közösségi értékeket az algoritmusok, a mesterséges intelligencia és a növekedésfetisizmus világába. A kérdés tehát nem pusztán az, hogy mit tehet értünk a technológia, hanem az is, hogyan formáljuk azt emberarcúvá a döntési logikák szintjén.

A mű egy „falak nélküli egyetem” formájában közvetíti tudását – nem egy fizikai intézményként, hanem mint nyitott tanítói és közösségformáló ethosz. Baritz Sarolta személyisége és élettörténete is része az üzenetnek: előbb volt közgazdász, majd szerzetesnő, és végül e két szerep ötvözetében vált tanítóvá. Az üzenet, amit hordoz, világos és sürgető: „Amit a sötétben súgnak nektek, azt hirdessétek a háztetőkről!” – azaz a gazdaságról való gondolkodásban is szükség van világosságra, bátorságra és hitre.

Baritz Sarolta szemlélete szerint a gazdaság nem pusztán a számok és algoritmusok világa, hanem mélyen antropológiai és erkölcsi tér is, ahol a döntések mögött mindig ott áll az ember – kapcsolataival, értékrendjével, hitével. A „keresztény mátrix” ebben az értelemben nem zárt világnézeti rendszer, hanem nyitott és integratív gondolkodásmód, amely képes befogadni a tudományos eredményeket is, miközben megőrzi az ember személyes méltóságát mint kiindulópontot. Tehát nem csupán egy elemző munkáról van szó, hiszen a könyv tanúságtétel is arról, hogy a hiteles gazdasági gondolkodás nem a múlt öröksége, hanem a jövő feltétele.

A Summa oeconomiae nemcsak olvasmányként értelmezhető, hanem hivatásformáló, közösségeket inspiráló gondolati kiindulópontként is. Arra hív, hogy gazdasági döntéseink során mindig szem előtt tartsuk emberi mivoltunkat, kapcsolódásainkat, és azt a lehetőséget, amivé válhatunk. Baritz Sarolta meggyőzően mutatja be: az etikai dimenzió nem elvont moralizálás, hanem a gazdasági stabilitás és az emberi méltóság előfeltétele is.

(Baritz Sarolta: Summa oeconomiae. Értekezések és beszélgetések az emberközpontú gazdaságról. Budapest, 2025, Kairosz. 605 oldal.)

 

 Az írás eredetileg a Magyar Szemle július-augusztusi lapszámában jelent meg: https://magyarszemle.unas.hu/Uj-folyam-XXXIV-2025-0708-szam