De hogyan lehet (lehetne) értelmes életet élni? Nos, ezt boncolgatja egy egészen rendkívüli könyv, Hajdu Zoltán első, mégis már igen kiforrott és tartalmas műve, a Rólad. Amennyire talányos maga a cím, annyira meglepő, hogy az egyetemes létkérdésekbe mélyen elmerülő szerző végzettségére és foglalkozására nézve is agrármérnök. Rengetegen próbálnak úgy kiszabadulni az anyagi világ (félvilág) fogságából, hogy mindenféle úton-módon a másik félvilágba, a természetfelettibe menekülnek. Eleddig két okból bizonyult ez zsákutcának.
Részlet írásunkból:
Mindenekelőtt amiatt, mert ezt a félvilágot többé-kevésbé a hivatalos vallások, egyházak tartják felügyeletük alatt. Elmondhatunk – s el is kell mondanunk – mindenféle jót arról, hogy például a keresztény egyházak milyen fontos szerepet játszottak a történelem során – és játszanak ma is – a keresztény kultúra, világnézet, erkölcsiség megtartásában, a társadalmak legalább valamelyest értelmes, működőképes szerveződésében; azonban arról sem hallgathatunk, hogy valamennyi egyház egyszersmind olyan evilági szervezet, amely a maga hatalmának megszerzése és megőrzése érdekében a hívek lelke feletti uralomra törekszik. Emiatt pedig úgyszintén akadályozói az értelmes életnek (életvezetésnek), akár a féloldalas, bigott tudomány, csak éppen a másik irányból.
A keresztény egyház szerint Jézus mindenekelőtt a bűneink megváltója, a bűneinktől való megszabadításunk érdekében vállalta a kereszthalált, s ezért kell nekünk sűrűn ismételgetnünk, hogy az én vétkem, az én vétkem, az én igen nagy vétkem; ráadásul, ha nem tartunk bűnbocsánatot, akkor nem kerülhetünk a mennyek országába, ellenben a pokolba jutásunkat kockáztatjuk. Ezzel a hittel, egyházi neveléssel, vallási lelkülettel óhatatlanul is kiszolgáltatottakká, szolgákká válunk. Ez pedig arra sarkallja az igaz híveket, hogy engedelmeskedjenek, igazodjanak, megalázkodjanak, és nem pedig arra, hogy szellem és lélek együttműködésével a lehető legmagasabb minőségi szintre, az értelmes élet szintjére jussanak.
Másfelől pedig amiatt bizonyult és bizonyul zsákutcának a természetfeletti világba való menekülés kísérlete, mert az anyagi világ s a tudomány világa is Isten céltudatos, tervszerű alkotása. Tehát nem az a baj vele, hogy létezik, hanem az, hogy az értelem
– vagyis a szellem és a lélek harmóniájának – fontosságát szem elől tévesztő ember istentelenné és életellenessé torzította. Azaz nem megtagadni kell az anyagi világot és a tudományt – hiszen ez nem vezet el a beteljesüléshez –, hanem értelmessé tenni.
Hajdu Zoltán kiválasztott nézőpontja voltaképpen nem más, mint a nevén nem nevezett „Beavató Mesterünk”, illetőleg az őskereszténység, a maga még romlatlan állapotában, tehát amikor még nem vált államvallássá, s az egyház is az Egy háza volt, nem pedig egy evilági hatalomba és anyagiasságba süppedt intézmény. Habár a szerző itt-ott idéz őskereszténynek ismert gondolkodóktól és művekből, mégsem tartja szükségesnek, hogy bármennyire is tudományos igényű leírását és bizonyítását nyújtsa annak az általa idealizált kornak, annak az őskeresztény világnak, amelyet olyannyira mintaként állít elénk, hogy a jobb boldogulásunk lehetőségét az akkori hithez (világszemlélethez) való visszatérésünkben látja.
A tudományos leírások és bizonyítási eljárások elmaradása ugyanúgy nem támaszt az olvasóban hiányérzetet, amiképp a Bibliánál sem várjuk el a történelmi megalapozottságot vagy hűséget. Hiszen a Bibliának sem az a lényege, hogy a benne foglalt kinyilatkozásokat (igéket, példabeszédek magvas tanulságait) egytől-egyig elfogadjuk, magunkévá tegyük. A Biblia olvasása lényegében az Istennel és a „Beavató Mesterünk”-kel folytatott párbeszéd; olyan különleges alkalom, amikor értelmünkkel (lelkünkkel és szellemünkkel) „fenti” (kozmikus) létkérdéseket és „lenti” (mindennapos) életkérdéseket egyaránt boncolgathatunk, ily módon nyerve esélyt a világ bonyolult szövedékében való valamelyest könnyebb eligazodásra. És ugyanez igaz a Róladra is. Annyi különbséggel, hogy e könyv nem valamely vallásnak egy hivatalos, szent irata, tehát a benne foglaltak ilyen értelemben sem tekinthetők „kötelező” hittételeknek. Mivel pedig nem is tudományos mű, ezért amit nyerünk általa, az nem kevesebb, mint egy csodálatos lehetőség arra, hogy a „fenti” lét és a „lenti” élet sarkalatos kérdéseit a magunk szabad értelmének (értelmezésének) górcsöve alá helyezzük.
Márpedig erre éppen a Rólad eretneksége révén nyílik lehetőség, méghozzá a bennünket leginkább érintő, az életünket leginkább befolyásoló elemeknek és összefüggéseknek a lényegre törő, sarkos, kendőzetlen, a politikai korrektséget messzire száműző tálalása folytán. Lássuk be, hogy egy olyasféle hazugságkorban, amelybe az évszázadok során szépen „belefejlődtünk”, már jószerivel semmi más nem józaníthatja ki igazságra – a valóság igaz megismerésére – szomjazó lelkünket és szellemünket (azaz értelmünket), mint az olyasféle egyenes és őszinte beszéd, amely semmiféle tekintélyre nincs tekintettel, hanem csakis a mélyebb igazságok meglelésének és kimondásának vágya ösztökéli.
Ilyen lelkülettel (értelemmel) nézve például azonnal megmutatkozik kommunizmus és kapitalizmus egylényegűsége. Mivel azonban az emberiség hivatalos tudásának hivatásos felügyelői (beleértve az akadémiai tudományok képviselőit) eleddig a kettő szöges – kibékíthetetlen – ellentétét sulykolták a köznép számára, ez most értetlenül áll az új, kortörténeti fejlemény előtt: a tőkés világ leggazdagabbjai a kommunisztikus eszmék lelkes híveiévé és hirdetőivé váltak hirtelenjében.
De vajon miért kell tudnunk a jobb élethez (boldoguláshoz) azt, hogy a kommunizmus és kapitalizmus milyen értelemben egylényegűek, miért ikrek? Vagy azt, hogy a mai globalista demokrácia voltaképpen egy olyan torz képződmény (démonokrácia), amely mindkettőjüket magában hordja? Nos, elemi fogalmaink érdekmentes, lényeglátó tisztázása nélkül sem önmagunkról, sem a minket körülvevő világról nem nyerhetünk igaz képet. Éppen azért nem, mert a világot így-úgy uralmuk alá hajtani igyekvők a legkülönfélébb hadműveleteiket – nagyon tudatosan és módszeresen – mindig a fogalmaink kiforgatásával, meghamisításával vagy kisajátításával kezdik. Kételkedő (eretnek) értelmünk – értelmes értelmezésünk – csatasorba állítása nélkül a világ dörzsölt hatalmasai és jobbára lelketlen kiszolgálóik (hivatásos szócsöveik, szakértőik, tudósaik) éppúgy megvezetnek bennünket, mint a legkülönfélébb tömegdivatok.
