Komló és Pécs kétszáz évvel Engel Adolf születése után is emlékezetében tartja azt az embert, akinek innovatív személye meghatározó volt a Dél-Dunántúl gazdasági fejlődésében, illetve a két város történetében. Végrendeletében az alábbiakat írta: „Sok gonddal szereztem Isten segedelmével vagyonomat, remélem, hogy ti mindnyájan életmódomat követni fogjátok, és utódaitokat szintén becsületes, jámbor zsidókká fogjátok nevelni, akkor a Mindenható benneteket meg fog áldani. Ámen.”

A gazdaságban előrevivő folyamatok egyik eredője a lehetőségeket felismerő, intellektusában, akaratában és a képességeiben bízó személyiség. Ilyen volt az Engel-dinasztia alapítója is, akinek meghatározó szerepe volt Pécs (és az ország) gazdaságának és sikeres üzleti kultúrájának megalapozásában. Bár utódai − más neves családokhoz hasonlóan − többségükben nem tudták produkálni a dinasztiaalapító sikerességét, az Engel-utódok más irányban, de jelenleg is kamatoztatják tehetségüket, történetileg is fenntartva az alapító emlékét. Az Engel családot a sorsfordító események nem kímélték – jobb- és baloldali diktatúrák egyaránt nehezítették a sorsukat −, amelyeket átvészelve őrzik nevük becsületét, átörökítik az alapító szellemiségét.

A vállalkozó közgondolkodásunk egyik kulcsfigurájává lett. A vállalkozások tömegessé válása, a vállalkozói igény sokszor emlegetett elve éppúgy jelzi ezt, mint ahogyan az is, hogy ő mint a társadalom jövőjét formáló egyéniség tűnik fel. Magát a vállalkozói magatartást, a vállalkozói funkciót legszemléletesebben Jean-Baptiste Say fogalmazta meg. Nála a vállalkozói funkció a termelési tényezők, a tőke és a munka egyedi kombinációja. Schumpeter a korai vállalkozói képekről árnyaltabban alkot véleményt. Szerinte a gyakorlati kezdeményezőképesség, a tettvágy, a gazdagodni akarás bizonyos fajta vezetői magatartással, személyiségvonásokkal párosul. Schumpeter az új kombinációk megjelenítését azért tartotta szükségesnek, mert a gazdaságtörténeti szempont érvényesítésére törekedett.

A hazai iparban és gazdaságban és a kereskedelemfejlesztésben kiemelkedő vállalkozó személyiségek sorát találjuk. Többen a helyi vagy regionális fejlődésben vállaltak szerepet, sokan eljutottak azonban országos, sőt, nemzetközi színterekre is. A magyarországi vállalkozások története pedig összefügg a polgárosodással. A 18. századi városi szerveződések során a földesúri mezővárosokban a földesurak akadályozták a polgárok privilegizált jogállását. Paradox módon ez a mezővárosi korlátozott autonómia teremtette meg a lehetőséget a modern értelemben vett polgárosodás megindulására. Ezekben a városokban ugyanis a céhek és a kereskedők nem tudták megakadályozni azt, hogy a földesurak saját bevételeik növelésére, hitelforrásaik bővítésére ne telepítsenek be görög, örmény és zsidó kereskedőket. Ezek a főleg kereskedelemmel, termény-és gabonakereskedéssel foglalkozó vállalkozók mindenütt a gazdasági és társadalmi változások letéteményeseivé váltak. A fővárosi vállalkozók jelentős része került ki hajdan a dunántúli mezővárosokból, zsidó közösségekből.

Baranya megye bányászata, a fakitermelés tömeges, iparszerű gyakorlata az 1870-es évektől számottevő. A feketekőszén 1782-től számíthatóan egyre bővülő felhasználása mellett a mecseki erdők sokaknak adtak megélhetést. A városiasodással és a települések növekedésével megindult az építkezések és a bányászat faszükségletének a kielégítése. A sokféle föld- és − többségében paraszt − bányatulajdonos, a fakitermelés egyéni volta azonban egyenetlenné tették a folyamatos, szervezett ellátást.

A kereskedelmi tőke mint az ipari tevékenységet megalapozó forrás, a középkor óta követhető az európai gazdaságfejlődésben. Magyarországon is adódnak tipikus vállalkozók, akik ilyen tőkével teremtettek forrást ipari vállalatok megalapozására, gondoljunk a Justus, Hatvani, Goldberg, a Weiss családokra vagy a baranyai Engel családra.

A bonyhádi születésű Engel Péter szegény izraelita kereskedősegédként járta a Bonyhád környéki falvakat, hiszen a városokba nem költözhetett. II. József türelmi rendelete nyomán azonban egyes izraelita családok nehezen ugyan, de – engedélyekkel – betelepedhettek a városokba. A többnyire szegény kereskedők lassan vagyonosodtak, vagyonuk házasságkötéseikkel is bővülhetett. Pécs városában 1790-ben két zsidó család lakott. Egyikük, Fuchs Salamon zsibárus volt, akinek özvegyét, Fuchs Lizát vette nőül a bonyhádi Engel Péter. E jogon Engel Péter pécsi lakos lehetett, ahol kisebb-nagyobb kereskedelmi ügyleteket folytatott. Felesége elhunytával Engel Péter ismét özvegyasszonyt vezetett oltárhoz 1819. február 21-én, özvegy Schwalbachné Szüsszkin Máriát, Németbolyban. Ebből a házasságból született Németbolyban Engel Adolf 1820. február 6-án, illetve öccse, Simon 1822-ben.

Engel Péter halála után a még gyermek Engel Adolf gyufával, ceruzával, egyéb cikkekkel házalni kezdett. Fűtetlen szobákban lakott, közben a püspöki könyvtárban olvasott, tanult. A magyar mellett a franciát és a hébert beszélte − hamarosan bejáratos lett az iskolázott társaságba. A fiatal, ambíciózus Engel Adolf művelt, társaságbeli fiatalemberré vált, akit elismertek, és figyelemre méltó jövőt jósoltak neki. Az ismertség és a bizalom hozzásegítette ahhoz, hogy 1836-tól további jelentősebb üzletekbe kezdhessen, bútor- és ruhaboltot nyitott. Néhány ügynököt szerződtetett, a városi polgárokat és a vidéki uradalmakat egyre több helyen szervezte be és látta el különböző árukkal. A pécsi polgárság egyik jó nevű családjából nősült, 23 évesen, 1843 májusában vette feleségül Justus Annát (Ninát). A házasságból kilenc gyermek született (József, Sándor, Gyula, Mór fiai, Helen, Berta, Lujza, Ludvika és Marianna lányai).

 

Üzletkötések

 

Engel Adolf 1848-49-ben nemzetőrként szolgált. Üzleti érzéke és tehetsége a forradalom után tovább bővítette vállalkozásait. Erdőket vásárolt, fafeldolgozásba kezdett, amit széleskörű hálózatán (az Engel-fatelepeken) keresztül értékesített. Fát szállított az építkezésekhez, a vasútnak, később a szaporodó bányászatnak. Franciaországba dongafát szállított, visszafelé Hamburgból és Stájerországból furnírt hozott haza, amelyet a hazai és saját bútorgyártásban használt fel. 1857−1860 között gyors ütemben épült ki az Engel-féle gazdasági vállalkozás, több ezren dolgoztak különféle vállalkozásaiban. Pécsett a Balokány mocsaras részén vízrendezésbe kezdett, uszodát, később a városban a Czindery-kert megvétele után fatelepet, gőzfűrészüzemet, fafeldolgozót, közte parkettagyárat, raktárt és gőzfürdőt épített. A Czidery-kertet a város „közkertjének” adta át, elsősorban jótékonysági céllal, és nem utolsó sorban a Pécsi Dalárda számára, amelynek tiszteletbeli tagja és lelkes támogatója volt.

Pécsi, majd országossá terebélyesedő tevékenysége, különböző befektetései, pénzügyi tranzakcióinak sikere, a városi építkezésekben való részvétele, a különböző adományok és a közérdek alázatos szolgálata következtében nagy megbecsülésnek örvendett, és ez egész életén át elkísérte. Családjából Sándor és Gyula fiainak birtokokat vásárolt, vállalkozást alapított, bevonta fiait a vállalkozásaiba. Alapos tájékozódás után felvásárolta a jánosi uradalmat, a szopoki és komlói területekkel együtt. A területre részletes termelési tervet készíttetett, az uradalom alkalmazottait, a parasztokat, a bérlőket, a munkásokat és az intézőket személyesen választotta ki. Problémáikra igyekezett minél sokoldalúbb megoldásokat találni, és kora szintjét meghaladó üzemvitelt és szociális gondoskodást szervezett meg a birtokain. Mint Jánosi község kegyura, a templomot és a parókiát rendbe hozatta, fenntartásukról gondoskodott, a pécsi papneveldéhez a birtokáról papi hivatásra készülő fiatal tanulmányait fedezte. A püspök ezt a növendéket szentelte pappá, majd nevezte ki plébánossá Jánosiba, aki, mint az uradalom papja, sokat segített kegyurának a birtok lelki és ezen keresztül a gazdasági igazgatásában. Válogatott szakembereket szerződtetett, az akkori technikai szint legjobb gépeit szerezte be, a növekvő mezőgazdasági termelés, az erdőgazdaság rendezettsége nevet szerzett birtokosi tevékenységének. Jánosi-pusztán 1900-ban építette fel a ma látható kastélyt. A birtokközpontban iskolát építtetett, teljes felszereltségéről, közte tornaszerekről is gondoskodott. A cselédség gyermekei ingyen tanszereket és tankönyveket kaptak, továbbtanulásukat szorgalmazta, támogatta.

Az 1880-as bécsi, majd más európai kiállításokon sorra nyerte el a különböző díjakat. Az 1878-as Párizsi Világkiállításon szerteágazó munkásságát a nagy aranyéremmel ismerték el, és az uralkodótól megkapta a „Koronás arany érdemkereszt” kitüntetést. 1885-ben érdemeit felterjesztették a királyhoz, aki Engel Adolfnak 1886-ban közgazdasági érdemeiért, a város és a megye fejlődéséért végzett munkájáért, állhatatos és tiszteletreméltó tevékenységéért nemességet adományozott. I. Ferenc József király 386/1886 és 892/1887. szám alatt a „királyi könyvbe” történő bevezetést „kegyelmesen megengedvén”, Engel Adolf és mindkét nembeli, valamennyi törvényes utóda számára a „jánosi” előnevet használni engedte.

 

A bányászat megalapozása

 

A jánosi, a szopoki és komlói terület felmérése, az ismert szénkibúvások nyomán 1890–1892 között geológiai feltárásokat végeztetett. Jex Simon bányamérnök a már ismert komlói kőszéntelepeket művelésre alkalmasnak találta. 1895-ben megnyitották az Adolf-tárót, majd 1898-ban a faszerkezetű, első komlói függőleges aknát mélyítették. Az aknát feleségéről, Annáról nevezi el. 1904-ben a faszerkezetet vasszerkezetre cserélték. Az akna 1896 és 1965 között termelő aknaként önállóan, majd a Kossuth-akna egységeként szerepelt. 1965-től tanbánya volt, majd 1993-ban működését megszüntették.

Engel idős korára Bécsbe költözött, 1903-ban hunyt el. Birtokai sorsa változatosan alakult. A bányamű 1907-ig volt az Engel család tulajdona, aztán részvénytársasági formában (Dunántúli Kőszénbánya Rt.) működtették, majd a szénkonjuktúrát értékelve, jó érzékkel 1909. március 1-jén a magyar államnak adták el. A komlói magyar királyi kőszénbánya a bányák államosításáig (1946) állt fenn, azután változó szervezeti formák után a mecseki szénbányászat utolsó mélyművelésű bányájaként 2000. január 1-jén zárta be a kapuit.

Jánosi Engel Adolf halála után a család egyik tagja, Engel Bayerdorf Erna szobrászművésznő alkotta meg a mellszobrát. A szobor története is fordulatos. Elsőként a jánosi kastély előtt állított talapzatról a jánosi iskola elé került. 1919-ben ledöntötték, majd 1920-ban újra az iskola elé helyezték. 1944 decemberében ismét ledöntötték és a kőszénbánya gépkocsiszínében helyezték el. 1945-ben ismét visszaállították eredeti helyére, 1950-ben újból leverték a talapzatáról. Beolvasztásáról döntöttek, de néhány kossuth-aknai bányász a szobrot Komló község 1914–1918-as hősi emlékművébe falazta be. 1954 tavaszán Kutnyánszky József múzeumigazgató a városi múzeumi gyűjteménybe mentette. 1991-ben került jelenlegi helyére, az úgynevezett „Múzeum-kertbe”. Szobrát a bányásznapokon rendszeresen megkoszorúzzák, így emlékezve Komló és környéke első fejlesztőjére.

 

A vállalkozó személyiség és hagyománya

 

Mi a jellemző a vállalkozó személyiségre, Jánosi Engel Adolfra? Mindenek előtt az, hogy Jánosi Engel Adolf stratégiai pozíciói birtokában – föld- és erdőtulajdon, bányabirtokok, nagyszámú bérmunkás, jó pénzügyi elgondolások és megvalósítások, a feldolgozási és kereskedelmi kör bővítése − a gazdasági reprodukciós folyamatokban tágabb döntési kompetenciával rendelkezett, mint mások. Ilyen értelemben Jánosi Engel Adolf egyaránt töltötte be a vállalkozó, az igazgató, a tőkés szerepkörét, munkája azonban túlnyúlt a vállalati szinten, érintette a bankárok, a földbirtokosok, városi önkormányzatok, országos igazgatási szervek kompetens rétegét is.

Jánosi Engel Adolf személyében olyan sajátos vállalkozói típus jelenik meg, akinek tevékenységét a szaktudás legitimálja, döntései individuális, autonóm jellegűek, pozíciója nem öröklődik (Jánosi Engel Adolf utódai korántsem voltak olyan sikeresek, mint a dinasztia alapítója), és egy meritokratikus értékrend hordozója. Családja már nem volt ilyen népszerű. A kor közírói a pécsi családfák történetében a Jánosi Engel családot a Hatvani családhoz hasonlították. Azzal a különbséggel, hogy azok emberbarátok voltak. Az utódok itt is a közgazdaság mellett az irodalommal kacérkodtak, de vannak különbségek. Engelék lelkében ma is él a Bonyhádról származó Péter szelleme, filléres óvatosságát a mai hatalmas vagyon sem ellensúlyozza. Jánosi Engel József irodalmi babérokkal rendelkezik, szürke cilindere hírneves, áldott jó szívű, annyira, hogy a szegényeket nem is engedi maga elé. Jánosi Engel Róbert szintén irodalmi babérokat akar, de dilettáns, öltözködésben is tiszteli a hagyományokat, azért jár kopott ruhákban.

A dinasztiaalapító Jánosi Engel Adolf vállalkozói tevékenységének mindenesetre kedveztek a társadalmi feltételek, amelyekben a gazdasági környezet kihívásai nem kényszerhelyzetként, hanem új alternatívákként jutottak érvényre. Jánosi Engel Adolf korszakában az is elősegítette a vállalkozói karakter kibontakozását, hogy a vállalkozások intézményi kapcsolataiban a financiális és nem az adminisztratív jegyek voltak a meghatározóak.

Volt azonban még egy olyan vonás, amely máig szóló tanulság a vállalkozók számára. Ez pedig az, ha a „régi vállalkozói stílust” egy mondattal akarjuk jellemezni, hogy az egész gondolkodását és elképzeléseit, valamennyi tettét az élő ember öröme és bánata hatotta át. A kapitalizmust megelőző idők vezéreszméje még nem vesztette el érvényét: „omnium rerum mensura homo” – azaz minden dolog mértéke az ember. Emlékét utca őrzi, számos egyesület, szervezet vallja magáénak. Mellszobra az említett történelmi fordulatokat megérve Komló kiemelt parkjában 1991-től emlékeztet rá, emléktábláját a pécsi Rákóczi út 54. számú házon, egyik hajdani birtokán, 2010. november 4-én avatták fel.

Születése kétszázadik évfordulóján főhajtással tisztelegjünk a humanista vállalkozó emléke előtt.