Számunkra természetes, ha érdeklődünk a helytörténet, a néprajz, a művészetek iránt, elmegyünk az adott település múzeumába, amelyeket sok helyen még emlékmúzeumok is kiegészítenek. Napjainkban sokkal több múzeum van, mint amennyi múzeum épült. A legtöbb ilyen funkciójú épület korábban más funkciót látott el, mint például az Uffizi, a Louvre vagy a Pitti-palota, amelyek ma a művészetkedvelők nagyon vonzó célpontjai.
Részlet írásunkból:
A 16. századi Európában megjelent különleges tárgyakat, köztük a földrajzi, néprajzi, régészeti és emléktárgyakat úgynevezett Kunstkammerekben vagy Kunstkabinetekben halmozták fel, amelyeket a tárgyaik különlegessége miatt Wunderkammernek is neveztek, és amelyek a modern múzeumi gyűjtemények előképeinek is tekinthetők. Ezeknek idővel két típusa alakult ki: a reprezentációt szolgáló hercegi kabinetek, melyek összeállításánál az esztétikai megfontolások és az egzotikum volt a meghatározó szempont; illetve a tudósok inkább gyakorlati, tudományos célokat szolgáló gyűjteménye. A kettő között nem voltak éles határok. Gabriel Kaltenmarkt 1587-ben fogalmazta meg, hogy a Kunstkammer létrehozásához három féle tárgycsoport nélkülözhetetlen: a szobrok és festmények, a különleges tárgyak, illetve az „agancsok, szarvak, karmok és tollak”.
A 19. század a múzeumépítés kora. Ekkor készült el elsők között a londoni British Múzeum. A múzeumot 1753-ban alapították, és Hans Sloane 71.000 darabból álló magángyűjteménye jelentette az állomány alapját. Létrehozásához megvásárolták és átalakították a londoni Montagu House-t, ahol megnyílt az első kiállítás 1759-ben. Ezt az épületet elbontották és 1823-ban új épületet kezdtek el építeni Robert Smirke terve alapján, melyet 1852-re fejeztek be, ám később kiegészítettek új galériákkal és az olvasóteremmel. A múzeum nyolcoszlopos timpanonnal zárt portikusza korának kedvelt építészeti megoldása volt, mely a pesti Nemzeti Múzeum épületén is visszaköszön. A másik jelentős és mintaadó épület a berlini Altes Museum. Tervezése 1822-ben kezdődött, melyre a porosz uralkodó Karl Friedrich Schinkelt kérte fel. A múzeumot 1830-ban adták át. Alaprajza szimmetrikus, középen pofafalak közé fogott lépcső vezet fel, miután ión oszlopos előcsarnok nyílik meg. Hasonló a megoldása a londoni múzeum szárnyépületeinek is, ami nem véletlen, mert Schinkel azért utazott el Londonba, hogy tanulmányozza az ottani építészetet. Azonban az Altes Museum alaprajza átgondoltabb, jobban megszerkesztett, ahol fontos szerepet kapott a két belső udvar között elhelyezett monumentális rotonda.
Az első hazai közgyűjtemény a Széchényi Ferenc által felajánlott családi gyűjteményből született meg, amelynek döntő részét kéziratok, nyomtatványok és könyvek jelentették. Az adományozás éve 1802, a Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár születésének időpontja. A gyűjteményt kezdetben a pesti pálos kolostorban, majd a régi egyetem épületében helyezték el. Ezt gyarapította 1832-ben Jankovich Miklós kollekciója. Ezért is vált szükségessé egy önálló épület megépítése, ami az 1832–36-os pozsonyi országgyűlés támogatásával valósult meg. Tervezését a neves építészre, Pollack Mihályra bízták, aki a kor stílusához igazodó klasszicista épületet tervezett. A főhomlokzatának antik templomot idéző portikusza a londoni, míg a belső terek két udvar köré szerkesztése és a rotonda alkalmazása a berlini múzeum megoldásából merített ötlet. A kivitelezés 1837-ben kezdődött és 1847-ben fejeződött be, így a Magyar Nemzeti Múzeum közel egy időben épült meg a londoni és berlini múzeumokkal. Erre az épületre azért is volt szükség, mert 1846-ban Pyrker János László egri érsek festészeti gyűjteményével gyarapodott. Később, 1870-ben az állam megvásárolta az Esterházy-gyűjteményt.
A gyarapodó festmények miatt 1870-ben megalakult az Országos Képtár, ami egy új kiállítótér létrehozását is igényelte. Azért is szükségessé vált, mert 1872-ben Ipolyi Arnold püspök 60 régi festményt ajándékozott a képtárnak. A Nemzeti Múzeumból az 1800 előtt készült képzőművészeti alkotások 1875-ben átkerültek az Országos Képtárba. Szükségessé vált egy új épület, ahol a képtár alkotásait be lehetett mutatni.
1898-ban pályázatot írtak ki a Szépművészeti Múzeumra, amelyet Schickedanz Albert és Herzog Fülöp terve szerint klasszicista főbejárattal neoreneszánsz stílusban megépítettek és 1906. december 1-jén felavattak. Az építészeti stílusában jól látszik, hogy a British Múzeum homlokzati rendszere hogyan köszön vissza és ebből adódik, hogy a klasszicista hagyomány miként él tovább a múzeum főhomlokzatában, ami kiegészül elsősorban a belső terek ekkor divatos neoreneszánsz stílusával.
Ezért is különös az Iparművészeti Múzeum épülete, mert jelentősen eltér a korban megszokott múzeumok megjelenésétől. Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a gyűjtemény alapját a Nemzeti Múzeumban lévő régiségek jelentették. Kezdetben a Nemzeti Múzeumban, majd 1877-től a Régi Műcsarnokban foglaltak helyet a gyűjtemény darabjai és csak 1890-ben írták ki a pályázatot az önálló épületre, amelyet Lechner Ödön és Páros Gyula győztes terve alapján építettek meg. Ezt az Üllői úti múzeumot 1896-ban a millenniumi ünnepségek zárásaként az uralkodó jelenlétében avatták fel. A tényleges átadásra a következő évben került sor. Az épület különleges keleties hangulata, a színes kerámia használata és a népművészeti motívumok alkalmazása egy új építészeti stílus, a magyar szecesszió kezdetét is kijelölik. Azt, hogy mennyire egyedi az Iparművészeti Múzeum jól láthatjuk, ha összehasonlítjuk az ugyanakkor, 1896-ban átadott szegedi Városi Múzeum és Könyvtár épületével, amely jellegzetes klasszicizáló épület, főhomlokzatának kiemelkedő timpanonos portikuszával.
A teljes írás a Magyar Szemle 2024/3-4. számában olvasható.
