Szilágyi Ferenc: Világ csodája(1)
Hozzászólás a végre hozzám is eljutott, valóban világcsodájú versekhez
I.
Nem csak a történések voltak világcsodájúak, a versek is azok. Hadd méltatlankodjam mindjárt amiatt, hogy a költő személyéről is csak most, túl kilencven éves koromon hallottam először. Különös módon méghozzá: egy Gyomaendrődön élő irodalomkedvelő olvasóm leveléből.
Miért hallgattak róla? Miért nem volt róla értékének megfelelő hír, úgy, hogy családom, vagy bármelyik barátom a kezembe adhatta volna verseskönyvét? Miért csak ennek az engem is tisztelő hölgynek jutott eszébe, hogy eljuttassa hozzám Szilágyinak az élete utolsó éveiben városában kiadott Hon-vágy(2) című kötetét?
Az 1956-os forradalomról többen is írtak feljegyzéseket. Egyikét, a történelmileg és irodalomtörténetileg is legfontosabbat, Illyés Gyula tavaly megjelent naplóját leányától, kaptam meg még az évben. Az Atlantisz sorsára jutottunk című napló és a hozzá mellékelt dokumentumok igencsak hasznosak voltak számomra, amikor a forradalom hatvanadik évfordulóján megemlékezésre készültem falumban. Az eltelt hat évtized alatt erre itt egyetlenegyszer sem adódott alkalom. Most is talán csak azért vetettem föl magam az ünnepség gondolatát, mert utolsó még élő tagja vagyok az egykori pécselyi Forradalmi Bizottságnak. Az 1956. október 29-én megválasztott testület többi tagja Pécsely három temetőjében nyugszik; először került koszorú a sírjukra.
A Világ csodája(3) az ünnepség után jutott csak el hozzám. Horváth Jolinak köszönöm, hogy ezt az 1994-es verseskötetet a kezembe vehettem. Keresem az okát, miért nem ismerhettem már korábban e fontos és kitűnő verseket, mielőtt szólnék róluk.
Talán olvasóim számára is érthető magyarázatra lelek a költőnek a saját életéről szóló írásaiban. Szilágyi Ferenc született költőnek érezte magát; küldetéstudata volt, ami költők közül is csak kevesekről mondható el. Tán emiatt is, rengeteg verset alkotott, évente öt-hatszázat legalább, ahogy maga írja. S miután a fennálló diktatórikus korban, de még az azt követő időkben sem tudta közreadni, a füredi présháza garázsában tartotta őket dobozokba zárva. Bizonyára mindegyiket jó és fontos versnek hihette. Talán ha mégis remény lenne a kiadásukra... Ki más tudta volna a tematikus vagy más módon való rendszerezésüket elvégezni, válogatásokat szerkeszteni belőlük?
Jól emlékszem Illyés mosolyára, amidőn a postás a kezébe adta egy-egy ismert vagy ismeretlen költő frissen kinyomtatott, neki ajánlott kötetét. Ki sem nyitotta, előbb csak tapogatta és mindjárt megjegyezte: „rokonszenvesen vékony kötet”. Miután Szilágyi 56-os verskötete is ilyen rokonszenves, jól kézbe simuló könyv, amit hozzá még nem is akárkinek: világhírű rajzművészünknek, Szalay Lajosnak a rajzai illusztrálnak, már ezért sem riasztott el a gondolat attól, hogy ennek a kis kötetnek nyomban elolvassam valamennyi versét, s mert annyira megihlettek, írjak is róluk.
Még mindig elöljáróban el kell mondanom: Szilágyival akár találkozhattunk volna is. Én 1925-ben születtem, ő 28-ban. Én huszonöt évig a fővárosban éltem, ő gyermek- és iskoláséveit Gyomán és Mezőtúron töltötte. 18 éves korától már Pesten tanult, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar irodalom és angol szakán. Három vagy négy év során lett volna alkalmunk találkozni. Voltak közös ismerőseink, mert ő is, mint kiváló diák, az Eötvös Kollégiumban jelentkezett felvételire. Meg is felelt volna, de osztályidegen lévén az akkor ott már egyre hevesebben hangoskodó kommunista ifjak nem tartották maguk közé valónak. Miért is volt ő osztályidegen? -kérdezhetem, hiszen engem is oda soroltak. Nem idegenkedtünk mi nehezebben élő társainktól. A szabadság hiánya volt, ami miatt a fennálló és azóta is újraéledő diktatúráktól tartózkodtunk. Mindkettőnk írói magatartását az a Németh László-i parancsolat határozta meg, amit az író a maga harmincas évek végi magányában fogalmazott meg: „A magyar író legyen a magyarság szava”, „Tartson a szegényekkel!”, „Ne féljen a magányosságtól”.
Megismerve Szilágyinak az 1956-os költészetét, még hozzátehetem negyedik parancsolatként: Legyen halálig híve a forradalom eszméinek!
Egyetlen hely volt, ahol már nem is véletlenül, összefuthattunk volna. Mindketten 1948-ban fordultunk Szabó Lőrinchez s kerestük is fel Volkmann utcai lakásán a Pasaréten. Ha versengtünk volna, Ő lett volna annak győztese! Ő, ahogy írja, 22 verset vitt magával, s miután a kor legnagyobbnak tartott költője azokat elolvasta, megígérte, hogy a Válasz című folyóiratban fog belőlük közöltetni. Az én verseimről, amelyekről barátaim szinte áradoztak, s rávettek, hogy jelentkezzem velük a költőnél, nem volt ilyen jó véleménye. Kurtán-furcsán annyi üzenetet kaptam csak tőle: „kicsit túl finomak s túl feszesek,idővel újabbakat kérünk.”
Ez időben - több barátomhoz hasonlóan- ott akartam hagyni az orvosi egyetemet. Az akkor Bibó István által vezetett Teleki Intézetben dolgoztam, egy asztalnál ülve néhány tudós szociológus társammal. Egyikük, verseim csodálójának is mondható barátom, aki az Őrségről szóló szociográfiája révén a Válasznak is munkatársa volt, hogy megvigasztaljon, bevitte oda egyik tanulmányomat. Így aztán, mielőtt Szilágyi versei megjelenhettek volna, az én esszém a lap utolsó számában napvilágot látott.(4) Valóban megelőztem Őt? - nem hiszem.
Szinte együtt és egyszerre fordítottunk hátat az irodalomnak, mivel a közlés mindkettőnk számára lehetetlenné vált. Ő szinte azonnal rátért a nyelvtudomány művelésére, mivel annak egyetlen hatalmi ideológiához sem volt sok köze. Kiváló tudósa lett, de mindig is kényszerpályának tekintette; továbbra is százszámra írta -s zárta dobozba - költeményeit. Az én kényszerpályám, amit csak addig éreztem annak, amíg a vizsgáimat le nem tettem, s talán még az első években, másképp alakult. Olykor némi túlzással hangoztatom is, hogy előbb voltam költő, mint orvos. Azután, mivel ez a mesterség is egész embert kívánt, legalább nyolc évig egyebet sem írtam, mint kórtörténeteket és recepteket. Az a láz, ami az 56-os forradalom során engem is elkapott, és néhány régi barátommal való találkozás késztetett arra, hogy megint írjak verseket.
Nem tévelygek tovább, hiszen ez a történet nem rólam szól, csupán a köztünk lévő némi hasonlatosságra utalok.
II.
Azokról a versekről írok bővebben, amelyek különösen megérintettek. Nem tudom, jelen volt-e Szilágyi a Bem-téri megemlékezésen, de az Elena című verse olyan páratlanul nagyszerű és tökéletes leírása a lengyel-magyar barátságnak, már-már szerelemnek, hogy fel kell villantanom néhány részletét, ha a 19 versszakos költemény egészét nem is közölhetem:
(...)
A tengeren szállt a hajónk
sírt a sirálysereg -
Elena, mondd, emlékszel-e
hogy néztem mély szemed
hogy kerestem a szavakat
hogy egy személybe neked
mondhassam el egy nép iránt
érzett szerelmemet -
- Szerelmemet nem mondtam el
de jó volt tekinteted
a hánytorgó, ingó hajón
biztató kék szemed
(…)
Elena, hol vagy? Kék szemed
két tündér kék szemed?!
Hadd mondjam el - orkán ölén -
forró szerelmemet:
egy nemzetét! - Csattog a hab
de hajónk partra jut
Elena - mert tündér szemed
most is velünk ragyog.
Október 25-én írja ezt a versét, ama szörnyű parlamenti véres csütörtökön.
A belső bástyán című, másnapi rövid verséből megtudjuk, miként vett részt a forradalmi eseményekben:
Künn gépfegyverek muzsikálnak -
s én írógéppel kattogok:
mint világító lövedékek
süvítnek ki a verssorok.
Szégyelljem-e, hogy nem vagyok kinn?
Harc ez is, elszánt küzdelem;
gyilkol a szó és szabadít:
segít kivívni, Győzelem!
Azután, de ezt már teljes terjedelmében idéznem kell, október 30-án születik az a vers, amelynek címével is gondoskodott róla, hogy a világ is észrevegye:
Miraculous Revolution
Csodálatos Forradalom
Hisz ezt csináljuk ezer éve már:
lapulunk, bújunk titkon lázadozva
míg dőzsölnek fenn bégek és basák;
hisz ezt csináltuk: végtelen menetben
vánszorogtunk a Héttorony felé
hajtatván velünk barmaink, asszonyaink.
Hisz ezt csináltuk, csináljuk ezer éve
s ha az Idő szól: kardot ragadunk
- Egervár, Trencsén, Piski, Budapest -
harcolván érted, Európa!
Hisz ezt csináltuk, csináljuk ezer éve -
s csodálkozol, hogy annyi hő kebel
kiontott annyi drága vér után
most mégis végre, ezer év után
e vérző szárnyú nemzeten
- mint a Lélek hószín galambon -
tündöklött föl a Győzelem?!
Másnap a Keresztség című versben szinte József Attila hangján szólal meg. A befejező négy sor:
Óh, Forradalom, teremts újjá minket
szüld újjá elménk, nyelvünk és szívünk -
mert nemcsak miénk már ez a zengő pár nap:
mert, ím, példái lettünk a világnak!
És azután írta tovább, már az újabb tankszörnyek behatolása idején, november 4-én hajnalban:
(....)
- Most új géppuskatűz recseg.
Nem megyek el, írom tovább
följegyzem néked, Nagyvilág:
kevés volt mise, kegyelet:
bombák gödrébe
ágyúszóval
most temetnek egy nemzetet.
S aztán keservében a cinkos nyugathoz intézi ezt a rövid epigramma-szerű négy sort:
Ti hevertek a kéjbe
lányok boldog ölébe...
Mi heverünk a vérbe
hazánk csúfolt ölébe...
Kezébe adnám mindenkinek, oly sok remek vers van az idézetteken kívül is ebben a páratlan ritkaságú, nagyszerű kötetben.
Az ember szinte képtelen magyarázatot lelni, miért nem hangoztatják, 60 év eltelte után sem, forradalmunk nagyszerűségét?
Bolgár barátjához írt november végi versleveléből idézek:
(....)
Miért csak mi? - kérdém ezerszer,
miért csak mi? - s nem kaptam választ.
Vérrel fölírtuk már az égre, -
de néma maradt a világ.
- Írd meg francia barátodnak,
írd meg a csehnek, az olasznak,
a hindunak -
a svédnek, dánnak:
hátha ők felelni tudnának?
S ha válaszolsz, felelj te is,
feleljetek - mi már feleltünk,
Értetek is.
Ölel ezerszer
sírig hű magyar cimborád...
Bárki kérdezhetné, miért nem kerültek napról-napra írt versei már akkor napvilágra. Nem rajta múlott. Már október 30-án át akart vinni néhányat - budai lakásáról nekiindulva -a szabad magyar rádióban dolgozó barátjának. Egy Kálvin téri tűzharc visszafordította. Ma már mondhatjuk: szerencséjére. Másodszori kísérletében - az Írószövetségbe tartott - váratlan találkozás is segítette: Pécsi Sándor kocsiján jutott el az Írószövetség Bajza utcai székházához; november másodika volt, a Szövetség közgyűlésének napja. Volt újságírói igazolványa, beengedték. Annak reményében ment oda, hogy találkozhat Németh Lászlóval vagy Illyés Gyulával, s fölajánlhatja addigi forradalmi verseit. Már címet is adott nekik: Hét nap a világ. - Így lett tanúja Szilágyi az Írószövetségben uralkodó tragikus hangulatnak.
Érdemes a naplójában(5) megörökített élményeit az Illyés Gyuláéval párhuzamosan olvasni. Ekkor jelent meg a nevezetes november 2-iki száma - immár cenzúrázatlanul - az Irodalmi Újságnak. Belátta, megértette Szilágyi, hogy az ő verseinek bemutatásánál fontosabb a nagynevű, országosan ismert, tekintélyes írók, költők műveit közölni. Forradalmi hangvételű, harcra buzdító költeményei a zsebében maradtak. Ismét szerencséje volt. „Kaphattam volna értük összesítve ötszáz, vagy akár ezer évet is. Ami már fölér, ha jól meggondoljuk, egy kisebbfajta halhatatlansággal. Így csak hallhatatlanság lett a sorsuk - a sorsom - néhány komor évtizede” - írja 1993 decemberében.(6) Az írószövetségi közgyűlésen való részvétele így is élete egyik legnagyobb eseménye lett.
A Szenci Molnár Társaság jóvoltából a kötet 1994-ben tehát megjelent.
Szinte érthetetlen ennek a kései kötetnek a szerénynél is szerényebb fogadtatása. Szinte érthetetlen, hogy bár irodalmunk tele van ehhez hasonló botrányos agyonhallgatásokkal -gondoljunk csak József Attila sorsára-, úgy vélem, ez a mellőzés a sorozatos botrányok egyik legsúlyosabb köve volt. „Ölni így is lehet” - írta ő maga, s tegyük hozzá, úgyszólván egész költői életművének máig tartó agyonhallgatása nagy terhe irodalmunknak.
Mondhatjuk - mentségként -, hogy a 20. század vége óta a szürrealizmusnak a külföldről beáramló, nehezen érthető irányzatain is túltevő posztmodern áramlatok túlsúlya miatt nem jutott figyelem annak a Szilágyinak a költészetére, aki nemzedékem legfontosabb költőinek egyike volt. A költészetben nem csupán az az érték, ami új, hanem az is, vagy az még talán sokkal inkább, amelyik ezt az ősi, az emberi fül számára fontos művészetet érthetően és a léleknek befogadhatóan műveli. Nem utánozva, hanem ahogyan Szilágyi is tette, tovább folytatva és megőrizve.
A sors fintora, ami vele történt. Szilágyi leghőbb vágya mindig is az volt, hogy országos folyóiratban terjeszthesse, vagy ahogyan ő kifejezte: teríthesse verseit. Halála után sem adatott ez meg neki. Még annyi sem, hogy a hatvanadik évforduló valamelyik fontosabb rendezvényén csak egyetlen verse is elhangozhatott volna.
Jelent meg néhány kötete, még halála előtt, kicsiny, alig ismert kiadóknál, baráti áldozatok árán, csekély példányszámban, még könyvtárakba is csak véletlenszerűen eljuttatva.
Szeretném valamennyit elolvasni, de legszívesebben azt a kis füzetet, amelyben a 20 éves korában írt, a Szabó Lőrincnek elküldött versei voltak. Azokat tartotta élete legszebb költeményeinek. Született költőként vallotta ezt valahol, s alig hinném, hogy tévedett. A világirodalomban is kevés ehhez fogható történet akad.
Szilágyi sorsa csak fintorgott tovább. A küszöbön állította meg, vagyis soha nem jutott el odáig, ahová költőként igyekezett, s jussa volt ahhoz. A Hon-vágyban közölt versek már válogatottak, a Világ csodája verscsodái pedig nagyon fontos dokumentumai annak, hogy egy megnyert, majd újra elveszített, s mégis győztes forradalomnak mekkora volt az ereje az erre fogékony lélekben műveket teremteni. - Verseivel párhuzamosan vezetett naplójából a 90-es években jelenhetett meg egy-egy részlet.
Nemhogy feladata, kötelessége lett volna mai irodalmunknak felfedezni, színre hozni, érdeme szerint ismertetni Szilágyi Ferenc költészetét. Önpusztító nemzet vagyunk, mégis, nagyobb törődést illene tanúsítani akkora kincsek iránt, amekkorákkal nálunknál nagyobb nemzetek sem rendelkeznek.
III.
A márciusi forradalom után jó száz évvel mutatták be Illyés Gyula Fáklyaláng című drámáját,(7) amely annak a szintén tragikusan végződő forradalomnak a végkifejletéről szól. Mikor olvashatunk vagy láthatunk ahhoz fogható művet a még csak hat évtizede hasonló módon végződő forradalmunkról? Lehetne az dráma, opera, oratórium, hősének, vagy bármi, csak magasztosan, s a való igazat tárja elénk.
Illyés naplója, az Atlantisz sorsára jutottunk is hatvan esztendő múltán kerülhetett a kezünkbe. Szilágyi Világ csodája című verseskötete már 1994-ben megjelent, de olyannyira visszhangtalanul, hogy íróbarátaim közül sem tudott róla senki. Ma olvasva mindkét művet, két forgatókönyv lapjain elevenednek meg az akkor történtek. Igazukhoz igazítva, s nem a rákent rágalmak, gyalázat és agyonhallgatás kényszeréből tudhatjuk meg végre-valahára, milyen dicsőséges is volt az Ady szavai idézve „mégis győztes”, vagy ahogyan Szilágyi nevezte: „Világ csodája” forradalom. Vagy jobb lenne talán, ha tovább hallgatnánk, s igazán Atlantisz sorsára juttatnánk magunkat?
1 Szilágyi Ferenc költő, író, nyelvész, irodalomtörténész (Gyoma, 1928 - Békéscsaba, 2010) A szerző a Kner Nyomda révén irodalmi hírre emelkedett Körös-parti Gyomán született. A szomszédos Mezőtúr 1530-ban alapított, ősi református gimnáziumában tanult tovább, ahonnan több országos nevű költő és tudós kelt szárnyra. Az irodalom bűvöletében élve ő maga is a budapesti Tudományegyetem Bölcsészkarára iratkozott be, magyar-angol szakra. 1958-ban szerzett egyetemi doktori címet magyar nyelvészetből. Pais Dezső tanítványaként az MTA Nyelvtudományi Intézetében kezdte pályáját. 1966-ban védte meg kandidátusi értekezését Csokonaiból (sic; vsz. a 'Cs. dunántúli tájszógyűjtéséből' helyett). 1974-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Intézetében dolgozott a Csokonai kritikai kiadás főmunkatársaként. 1993-ban részt vett a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának megszervezésében, s a Magyar Intézet vezetője és a Kar dékánja lett. Itt szerezte meg akadémiai doktori fokozatát a kutatásai középpontjában álló Csokonai életművéből. Tudományos munkái mellett szépirodalommal is foglalkozik, sőt eredetileg ezt tekintette fő hivatásának, de hallgatásra kényszerült, ezt vallván „a bihari remetével”, Bessenyei Györggyel: „inkább vagyok igazság írásban (=kézírásban), mint hazugság nyomtatásban”. A 60-as évektől életrajzi regényekkel és versekkel is jelentkezett. Főbb munkái: Csokonai dunántúli tájszógyűjtése,1974.; Csokonai művei nyomában, 1981.; Az ész világa mellett. Irodalomtörténeti tanulmányok.(Sajtó alatt) (1998-ban megjelent); Csokonai Vitéz Mihály költeményei I-IV. kritikai kiadás, 1975-1994 (azóta: V., 2002-ben); Deákok tüköre. Magyar diákvilág a felvilágosodás korában,1986.; Kőrösi Csoma Sándor hazai útja , 1996.; Tiszteletadás Kőrösi Csoma Sándornak, 1984.;Kőrösi Csoma Sándor élete nyomában, 1987. (Véletlenül maradhatott ki: Kőrösi Csoma Sándor levelesládája, 1984.); A magyar szókincs regénye, 1972, 1974, 1993.; A magyar szó költészete, 1978.; A magyar mondat regénye, 1983.; A Túri Alma Mater, 1980.; Mint ha pásztortűz ég...Arany János életregénye, 1965.; Főnixmadár. Zrínyi, a költő és hadvezér életrajzi regénye, 1968.;((Kazinczy Ferenc:)) Sophie. Regénykollázs, 1984.; A zarándok. Színmű Kőrösi Csoma Sándor életéből, 1992.; Csalánok és ibolyák. Epigrammák, 1990.; Világ csodája. Versek 1956-ból, 1994. Szilágyinak egy verseskötetét Hét szűk esztendő címmel a Dunamelléki Református Egyházkerület adta ki 1998-ban; a fönti sorok a kötet fülszövegéről valók. Szilágyi Ferenc hagyatékát özvegye, Szilágyi Ferencné Németh Eszter példaszerűen gondozza. Honlapot hozott létre www.szilagyiferenc.hu címen; megtalálható rajta - többek közt - a tanulmányban idézett, máig kiadatlan napló is.
2 Szilágyi Ferenc: Hon-vágy, Gyoma, 2005
3 Szilágyi Ferenc: Világ csodája, A szerző kiadatlan versei 1956-ból, Szalay Lajos rajzaival és a szerző utószavával, Szenci Molnár Társaság Budapest, 1994
4 Józsa Tivadar: Berzsenyi és a reformkor. Válasz, IX.évf.1949.3-4.sz.243-250.
5 Naplórészlet; Szilágyi Ferenc: Privátnapló a közelmúltból. A magyar Isten prédikál. Pesti Hírlap 2 (152) .évf. 291.sz., 1993. december 14., 13.
6 Uo., a bevezetésben.
7 1952-ben; átdolgozva: 1967-ben. Megjegyzés: Az 1956-os irodalmi antológiák összeállítóinak figyelmét - nem tudni, miért - elkerülte a Világ csodája. ( Különösen bántó a Nemzeti Könyvtár 2012-es kötetének szerkesztői közömbössége.) A történészek fogékonyabbnak mutatkoztak. Az 1956-os Intézetnek a magyar forradalom és szabadságharc negyvenedik évfordulójára 1996-ban szerkesztett kézikönyv-sorozata Bibliográfia (= II.) kötete a puszta említésen felül Szilágyi költeményeiből az október 25-ike és a november 4-e hajnala között írt versek címét és dátumát is közli. A szépirodalmi fejezet Buda Attila munkája. - Sajnos, az emlékezéseket, naplókat soroló fejezet szerkesztője nem vette föl jegyzékébe Szilágyinak az 1990-es évek elején közölt naplószemelvényeit; az első kettő a Hitel 1991.évfolyamának októberi két számában jelent meg, mint „Részletek a szerző kiadásra váró munkájából” (uo. lábjegyzet).
(A jegyzeteket Bóna Istvánné Horváth Jolánta állította össze.)
