Turgonyi Zoltán (1957) egyetemi tanulmányait az ELTE történelem-népművelés-filozófia szakán végezte. Jelenleg az MTA Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa. Az 1993-ban alakult Magyar Jacques Maritain Egyesület alapító tagja és 1996-ig főtitkára. Fő kutatási területe az etika.

Turgonyi Zoltán
Természetjogállam és módszertani ateizmus
A forradalmár az, aki doktriner módon és türelmetlenül próbál életidegen utópiákat ráerőszakolni a valóságra, megfeledkezve a realitásokról, korlátlanul alakíthatónak, tökéletesíthetőnek tartja az emberi természetet, igyekszik az egyént szinte minden kötöttségétől megszabadítani és valamennyi vágya számára a lehető legteljesebb kielégülést nyújtani, és e szélsőséges individualizmus jegyében megfeledkezik a társadalom javáról, a közjóról, amely nélkül az egyének és jogaik sem lehetségesek. (Az állítólag „kollektivista” marxizmus is individualista bizonyos értelemben, hiszen ez is meg akarja szabadítani az egyént olyan „korlátoktól”, mint a család, a nemzet vagy a vallás; és már Marx is beszélt a ma oly divatos egyéni „önmegvalósításról”.) Az ellenforradalmár ezzel szemben – ahogy Molnár Tamás is rámutat – egyszerűen a józan ész alapján áll, tisztában van az ember gyengeségeivel és korlátaival, közösségre, rendre, tekintélyre utaltságával, természetünk és a világ mindazon objektív adottságaival, amelyekhez cselekvésünk során igazodnunk kell.
S. Király Béla interjúja Turgonyi Zoltán filozófussal