A magyar természetvédelem megvalósítására irányuló intézményes törekvések csiráit az erdészetben találjuk meg. Ez könnyen érthető, hiszen az erdészet egész munkaköre olyan szorosan kapcsolódik a szabad természethez, hogy ha valakinek van módja a természet megkedvelésére, az mindenesetre elsősorban az erdész. Más termelési ágakban mindent elnyom a hasznosítás jelszava. Az erdész mindenkor altruista volt és az is marad, mert már azzal a tudattal fog munkájához, hogy nem magának, hanem a következő nemzedéknek dolgozik. Tehát az erdész hivatásánál fogva érti és érzi, mi az értéke a természet-védelemnek még a haszon érdekében is.

Ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon a természetvédelem érdekében megindult mozgalmak iránt az erdészet körében támadt fel a gyakorlati érdeklődés és így ellentétben a nyugati országokkal, nálunk a természetvédelem a földmívelésügyi tárca hatáskörébe került. De talán személyi okai is vannak ennek. Senki sem mutatott Magyarországon annyi megértést a természettudományi törekvésekkel szemben, mint Darányi Ignác. Darányi volt az első államférfi Magyarországon, aki a természetvédelmi mozgalmakat is megértette és támogatta s bár kétségtelen, hogy az ő idejében még meglehetősen kiforratlan volt a magyar természetvédelem ügye, arra is elszánta magát, hogy törvényes intézkedésekkel biztosítja a természetvédelmet Magyarországon. Ez az elhatározása nem valósult meg, de törekvése nem is múlt el nyomtalanul.

Darányi szemelte ki a magyar természetvédelem ügyének mozgatójául és megszervezőjéül Kaán Károlyt. És Kaán Károly akkor is, azóta is leglelkesebb szószólója a nyugat-európai típusú természetvédelem megszervezésének Magyarországon. Még 1909-ben jelent meg „A természeti emlékek fenntartása” című munkája, majd ezt követte 1914-ben „A természetvédelem és természeti emlékek fenn-tartásának kérdéséhez” címen egy nagyobb tanulmány. A folytatást és a gyakorlati megvalósítást egyelőre megakadályozta a háború.

A háború után megcsonkult országban sokáig nem gondolhatott más a természetvédelemre, mint legfeljebb a természet szakszerű kutatói.

De azok is inkább csak elméletben. Viszont a kisebb ország területen sokkal feltűnőbbé váltak azok a vidékek, amelyek úgy ahogy még megmaradtak ősi, természetes állapotukban. A botanikusok és a zoológusok munkássága hamarabb és könnyebben talált visszhangra a közönség, kivált a helyi érdekeltségek körében. Ma már nemcsak a szakember tudja, hogy például az Alföld természeti állapota mennyire megváltozott a lecsapolások és a vízszabályozások következtében. Hogy a hajdan végtelen puszta most már csak néhol maradt meg olyan ősiségben, amilyenben évszázadok előtt volt.

Ennek következtében felbukkantak Magyarországon is a nagyobb területek rezerválására irányuló természetvédelmi tervezetek. Az elsők között az őslápok rezerválása nemzeti park vagy mint Németországban nevezik természetvédelmi park (Naturschutzpark) alakjában. Később az őskori emlékekről nevezetes barlangok védelme is felmerült az irodalomban. Végül az utóbbi években a Badacsony kapcsán széleskörű vita indult meg a Balaton történelmi és természeti emlékeinek védelmére.

Elfogultság nélkül mondhatjuk azonban, hogy ma talán kevésbé jól áll a természetvédelem ügye Magyarországon, mint állott a háború előtt. Éppen ezért határozottan örvendetes jelenségnek mondható, hogy Kaán Károly felvette a természetvédelem fonalát ott, ahol az a háború miatt elszakadt és tekintélyes kötetben „Természetvédelem és a természeti emlékek” címmel mindazt összefoglalta, amit ma erről a kérdésről tudnunk kell és megvalósítani lehet.

Kaán Károly munkájából látszik, mennyit haladt elméletben Magyarországon a természetvédelem ügye és mennyire megérett már a gyakorlati megvalósításra. Itt most már a természetvédelem ugyanolyan értelemben szerepel, mint a nyugati államokban s külön fejezetek ismertetik azokat a természeti tájakat, amelyek rezervációra alkalmas és ajánlatos helyek.

De egyszersmind az is kiderül Kaán Károly munkájából, hogy Magyarországon mind a természet, mind a társadalom szempontjából nagyon nehéz probléma a természetvédelem. Külföldi példákból tudjuk, hogy kis terület nem alkalmas rezervációnak. Ilyen helyen a természet a környező vidék átalakulásának hatása alatt nem tartja meg ősi természeti állapotát, hanem maga is átalakul. Magyarországon Szegeden az Ásotthalmi erdőben rezervált 29 hold mutatta meg, hogy mennyi különleges figyelmet kíván a rezerváció, ha valóban meg akarjuk őrizni ősi állapotában. Még kevésbé van kilátás arra, hogy lápterület lenne rezerválható az egész környék védelme nélkül.

Mindez óvatosságra int. Kevesebb, de jól megválasztott és kellő környékkel biztosított rezerváció ajánlatosabb célkitűzésre a természetvédelmi mozgalomban, mint a sok apró. Kaán Károly elsősorban a kiskunsági ősturjánokat, a bátorligeti nyírlápot, a Kis-Balatont, a tiszakisfaludi szigetet, a Baláta-tavat, a Tihanyi-félszigetet, a Szent György-hegyet, a Badacsonyt, Ipolytarnóc ősföldtörténetileg érdekes darabját, valamint néhány barlangot ajánl védelemre.

Hogy mindennek lehet, sőt a jövőben lesz is gyakorlati „haszna” is, a táj szépség jelentőségének fejtegetésével és a műemlékek környezetének helyes kiképzésével bizonyítja. A történelmileg sokkal képzettebb magyarság lelkéhez szerencsésen folyamodik a szerző, mert a történeti emlékek természeti környezetének szépségén át legkönnyebben megérti és belátja a természeti táj védelmének fontosságát is. Aki látta a somlói vagy más szépen „foglalt” várat és akit megriasztott már a nógrádi vár kietlen környéke, az hamarosan észreveszi, hogy Kaán Károly ezekben nagyon értékes útmutatást ad a természetvédelem megkedveltetéséhez.

Különben korunkban a természetvédelem ügyét mindennél jobban előtérbe tolja a nálunk is mindinkább nagyobb tömegeket mozgósító turistáskodás. Tudjuk, hogy a turistamozgalom már eddig is összeütközésbe került régebbi és már szabályozott, de a turistáskodásra figyelmet nem fordító intézkedéssel. Például a vadászat érdekei nem egy ponton állják útját a turisták kívánságainak. Amióta a turistaság Magyarországon szervezetileg munkálkodik, egyre jobban elérhető, hogy tömegnevelő hatást gyakoroljon éppen olyan körökben, amelyek egyébként ilyen eszmék számára nehezen hozzáférhetők. Ezzel adva van a magyarországi természetvédelmi mozgalmak társadalmi megszervezésének lehetősége is.

Kaán Károly természetvédelmi egyesületben látja a magyarországi természetvédelem ügyének megoldásához vezető út végső állomását. Ez a külföldi példák alapján is kétségtelen. Ahol külföldön eredményt ért el a természetvédelem, mindenütt egyesületileg szervezve és szervezkedve vívta ki a célt. A természetvédelmi egyesületre Magyarországon is szükség van s erre az egyesületre fontos feladat vár.

A természet modern kultusza mindenütt abban az arányban növekedik, amint előrehalad a városiasodás. Miként a falusi, tanyai ember a városba törekszik, azonképpen a városban felnőtt ember a szabad természetet keresi. Ez a jelszava már a rokokó korszaka óta, amikor először hangzott el az újkorban Rousseau jelszava: Vissza a természethez! Amíg csak a polgári osztály számára kellett gondoskodni erről a „természetről”, elég volt a villa és a nyaralás. Ma azonban, mikor a munkás és a kistisztviselő is megkívánja a maga vasárnapi és szabadságos „természetét”, szükség van nemzeti parkokra. Ezzel a természetvédelem nálunk is elérkezett olyan feladatok megoldásához, amelyek törvényhozási intézkedést kívánnak.

(Rapaics Rajmund: A természetvédelem ügye Magyarországon. In Magyar Szemle, 13. kötet [1931], 9–12. szám, 342-347.)