Vajon mennyiben helyes Varsó és Lengyelország közé egyenlőségjelet tenni? Elsőre úgy tűnhet, jogos, hiszen még két ismert nagyváros, Gdańsk és Wrocław (régi magyar nevén Boroszló) is ily módon újult meg. Közelebbről tekintve azonban a kép korántsem ilyen egyértelmű. Wrocław esetében legalábbis semmiképpen nem az, ráadásul a város helyzete, mint a németektől „visszatért” területek fővárosa, különösen ellentmondásos.
Részlet az Országút írásából:
Térképészeti pontosságú ortofotó-felvételeket készített a lerombolt városról 1947-ben a szovjet hadsereg. A páratlanul értékes forrásanyagot 2009-ben a Via Nova Kiadó jelentette meg. Az ebből kirajzolódó kép egyszerre hátborzongató és elgondolkodtató. Hátborzongató, mert a házak többsége üresen, tető nélkül mered az ég felé. De elgondolkodtató is, mert az egykori város, mely – tegyük hozzá – még a régi Németországban is a nagyok közé számított a maga hatszázezer feletti népességszámával, szerkezetében még jól olvasható. A legsúlyosabb hiányokat egyébiránt maga a német hadsereg okozta. A háború végnapjaiban a Plac Grunwaldzki környékén egész városrésznyi ház bontásával katonai repülőteret alakítottak ki.
A mai „kiskörút”, a régi középkori falak mentén húzódó Kazimierza Wielkiego házait, benne fachwerkes épületekkel, szisztematikusan robbantották be, hogy az utcai harcok során romokból emelt védvonal jöjjön létre.
A hiányok és a szörnyű károk ellenére, ha ezt a légi felvételt a város 1945 előtti állapotával vetjük össze, viszonylag könnyen tájékozódhatunk. Ha azonban az 1950-es évektől napjainkig kialakult várost keressük benne, akkor egész városrészek hiányoznak. A belváros terei még felismerhetők, de a XIX. és a XX. században kialakult bérházövezetek helyén jórészt fellazított várost látunk, néhány szigetszerű régi utcarészlettel. Noha az eklektikus városrombolás elfogadott volt a korszakban, a súlyos lakáshiány miatt a legtöbb helyen végül elálltak a radikális tervektől. Wrocław azonban sajátos utat járt be.
Kezdetben sok kérdést vetett fel az ismét lengyellé lett város jövője. Még 1950-ben is csak háromszázezren lakták, szinte kivétel nélkül új bevándorlók. Az egykori német város romos kőtengere a beáramló, illetve ide áttelepített új lakosság szemében csekély értékkel bírt: módszeresen gyújtogattak, a lakásokat pedig kifosztották. Hasonló szabad rablás persze másutt is történt, ám a mérték a történeti munkák tanúsága szerint kiemelkedő volt. A kegyelemdöfést azonban Varsó újjáépítése adta.
A főváros megsegítésére hirdetett „téglaakció” során nemcsak eklektikus bérházakat bontottak le, hanem mert a régi tégla a leghitelesebb, az Óváros egyes történeti épületeit is. A német Breslau köveivel fizetett kárpótlást Varsó újjáépítéséért.
1949 és 1955 között a visszaemlékezések szerint szinte állandó porfelhő takarta a várost, évente százötven-kétszáz millió téglát „termeltek ki”. Nem kizárt az sem, hogy az innen elszállított építőanyag egy részét nem is a fővárosba, hanem a szocialista mintatelepülésre, Nowa Hutába szállították. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy a jövő épületkutatói egyszer majd gótikus-reneszánsz emlékekre bukkannak a szocialista realista vakolatok alatt.
A teljes cikket elolvashatja itt.