Mit érdemes tudnia a kiállítás látogatóinak és a készülő kötet olvasóinak a bemutatott korszakról?
Röviden vázoltuk a Francia Idegenlégió, valamint az indokínai háború francia szakaszának történetét és a hazai sajtó ehhez a témakörhöz csatlakozó írásait, hogy az olvasó térben és időben el tudja helyezni azokat a településeket, amelyek légiósainkhoz köthetők.
Részlet az Országút írásából:
Az indokínai háború nem lokális konfliktus, hanem a nagyhatalmak közötti globális versengés, a hidegháború kiemelt mellékhadszíntere volt.
A második világháború ugyan 1945-ben véget ért, a győztes és a vesztes szövetségi rendszerek felbomlásának, átrendeződésének következtében azonban új szövetségi rendszerek jöttek létre, amelyekben a nagyhatalmak az általuk támogatott országok révén feszültek egymásnak.
Két ideológiai rendszer nézett egymással farkasszemet. A kommunista tömb Indokína felszabadítását tűzte zászlajára, valójában azonban a térség szovjetizálásáról volt szó. A nyugati világ a gyarmati uralom fenntartását szerette volna elérni a régióban, illetve megakadályozni a kommunista befolyás terjedését. S itt kerültek képbe az emigráns magyarok által szerkesztett
nyugati folyóiratokban közzétett írások, amelyek elhitették, hogy a nyugati világ esetleges győzelme után majd Magyarországot is felszabadítják
a kommunizmus alól. Ez a hiú ábránd még évekig ott lebegett a légióba beállt néhány magyar szeme előtt is.
Milyen forrásokból tárták fel ezeket az életutakat?
Először Budapest Főváros Levéltárában (BFL) végeztünk kutatásokat, elsősorban az 1946–1965 közötti hagyatéki ügyeket, valamint az V. kerületi B jelű halotti anyakönyveket és az államügyészségi iratokat tekintettem át. A kutatás során negyvennyolc egykori légiós nyomára bukkantam, akik 1946–1954 között veszítették életüket. Közülük harmincheten Vietnámban, nyolcan valahol Indokínában, egy-egy Laoszban, illetve kínai fogságban és egy katona Franciaországban halt meg. Az elhunytak némelyike olyan súlyosan megsebesült, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette. Előfordult egy-egy olyan eset is, hogy balesetben, fogságban vagy Párizsban haltak meg; az utóbbira nem találtunk magyarázatot.
Kik „álltak kötélnek” a légiós toborzás során?
Általában nőtlen fiatalok, néhányan közülük már Magyarország elhagyása előtt elárvultak. Nekik
nem volt veszítenivalójuk, amikor a második világháborút vagy a kommunista hatalomátvételt követően a Nyugatot választották.
Elképzelhető, hogy a szegénység és a szovjet csapatok megjelenése, esetleg háborús bűncselekmény miatt kerestek maguknak új hazát. Többen akkor szánták rá magukat Magyarország elhagyására és harcoltak külföldi zsoldosként egy távoli kontinensen, amikor hazájukat idegen hatalom szállta meg.
Mi vezethetett ilyen sok fiatalt a világ túlfelére, idegen érdekekért harcolni?
Mivel személyes visszaemlékezésekre nem bukkantunk, csak következtetni merünk a fiatalok motivációjára. Korai haláluk felveti a kérdést, vajon megérte-e ez számukra? Mi maradt utánuk? A források eléggé szűkösek, amit találtam, az csupán néhány személyes dokumentumuk. Félő volt, hogy emlékük nyom nélkül köddé válik, és csak bizakodni merünk, hogy az általunk bemutatott adatok másokat majd további kutatásokra serkentenek, vagy a korábban publikált munkájukhoz kiegészítésekkel szolgálhatunk.
Említette a fővárosi levéltárban végzett adatgyűjtést. Milyen egyéb forrásokból dolgoztak?
A túlélőkkel kapcsolatos kutatásokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végeztük. Itt számos vietnámi és kínai fogságba esett légiósról találtunk adatokat, akikről kiderült, hogy nem csupán rossz életkörülményeik miatt választották az idegenlégiót.
Történetüket viszontagságos hazatérésükkel és nem éppen örömteli fogadtatásukkal fejeztük be. Itthon kihallgatta őket az ÁVH, vádat emeltek, majd ítéletet hoztak ellenük.
Ezeket a kutatásokat kiegészítettük a BFL őrizetében található további forrásokkal, például a Budapesti Megyei Bíróság titkos ügykezelés alól kivont pereinek irataival. Majd a Nyugatról amnesztiával hazatért légiósok révén további légiósok nevét tudtuk feljegyezni. Felhasználtuk továbbá Horváth Géza, Klug Dávid és Korinek Tamás családi iratait és fotóit is. A megismert több mint ezer-ötven légiós nevét táblázatban közöltük.
A teljes cikket elolvashatja itt.
