
"Konzervatív forradalom" versus konzervativizmus
Egedy Gergely alábbi írása nagy port vert fel a megjelenését követően, Schmidt Mária és Czopf Áron is válaszolt rá, legutóbb pedig a Válasz Online készített interjút a szerzővel. A szerkesztőség úgy döntött, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az írást most online is közzétesszük.
Új folyam XXXV. 7-8. szám

A jó föld adománya
92 évesen, augusztus 31-én elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, az amerikai agrárius Dél eszményeinek lírai, ugyanakkor megvesztegethetetlenül józan hangja. Az amerikai lokalista gazdálkodókon, írókon, költőkön, értelmiségieken, a hollywoodi amerika által untig éltetett kozmopolitizmus "belső" ellenfelein kívül művei szerte a világon mindazokat lelkesítettek és lelkesíteni fognak, akik az ökológiai és kulturális problémákra mélyebb válaszokat kerestek. Berry első magyar fordítója, értékeinek első hazai közvetítője Kodolányi Gyula volt, a Magyar Szemle volt főszerkesztője, a folyóirat szerkesztőbizottságának jelenlegi elnöke. Az alábbi szöveg volt az első Berry-esszé, mely magyar nyelven megjelent.

Agykutató a mesterséges "intelligenciáról" - Beszélgetés Dr. Cserép Csaba kutatóorvossal
Cserép Csaba kutatóorvossal, a HUN-REN KOKI (Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) kutatójával beszélgettünk a mesterséges intelligencia határairól, veszélyeiről és használatáról, az emberi agy, lélek és tudat összefüggéseiről, valamint a digitális világ béklyóiról.

"Szerves átmenetet kell találnunk" – Beszélgetés Drexler Dórával, az ÖMKi ügyvezetőjével
Drexler Dórával, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjével beszélgettünk az ökológiai mezőgazdaság elveiről és gyakorlatáról, hazai helyzetéről, a "bio"-val szembeni előítéletekről, a magyar mezőgazdaság elavult támogatási rendszeréről és a klímaváltozásról.
A podcast felvételét követően Drexler Dórát az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) elnökének választották. Ezúton is gratulálunk!

Konzervatív hűség és a mérséklet bátorsága
Az alábbi szöveg főszerkesztőnk előszava aktuális, Konzervativizmus és populizmus különszámunkhoz.

Aszályfórum a Balaton jövőjéről
Balatonfenyvesen a Zöld Gerilla Mozgalom szervezésében aszályfórumot tartottak 2026. június 18-án. A rendezvény szervezésében főszerkesztőnk, Stamler Ábel is közreműködött. Az eseményen a vízügy, a természetvédelem, a kutatás, az önkormányzatok, a gazdálkodók, valamint a turizmus szereplői osztották meg tapasztalataikat és javaslataikat. A szakmai előadásokat nyílt fórum követte, ahol a helyiek és az érintett szervezetek közvetlenül tehették fel kérdéseiket és oszthatták meg véleményüket.

Ellenzékiség? – Helyreállítani, ami elveszett
A forradalmak többnyire óriási pusztítással járnak, és egy még nagyobb diktatúra következik belőlük. Megvan az egésznek a bibliai alapja, de valójában a marxista történelemszemléletből, fejlődéselméletből következik: mindig el kell pusztítani a jelenlegit, mert később, a következő jobb lesz. Ez a forradalmi alapeszme pontosan ellenkezik a keresztény világnézettel. Nekem, aki a Nyolcházban születtem, tizenöt évig fizikai munkás, hét évig falusi és külvárosi pap voltam; a Dzsumbuj, Csepel és Salföld életem helyszínei – nekem ezek nagyon életidegen, íróasztali gondolatok. Hát még milyen egy vidéki munkásnak? Neki az a véleménye, hogy minél jobb, annál jobb, és teológiailag ez a helyes.






















