audissent vocem Domini Dei deambulantis in paradiso
„Hallották az Úr Isten szavát a kertben sétálva”
Gen. 3.
Ég, föld, Isten, ember
Föld és alázat – Aquinói Szent Tamás nyelvi játéka. A lelki tanításról szóló Rigans montes című,[1] a párizsi egyetemen tartott első, székfoglaló előadásában írja, hogy azoknak, akik Isten szavára hallgatnak, alázatosnak kell lenniük, alacsonynak mint a föld, mert ahogy a Példabeszédek könyve mondja: „ahol az alázat, ott a bölcsesség” (Péld 11,2). A kulcs a latin nyelv szerencsés adottsága: az alázatos (humilis) szó eredete a humus, a föld.[2] Az alázatos földes, földies, földből való. Ezekről mondja Szent Tamás, hogy „Isten megöntözi őket fenti lakásából, hogy a föld elteljék” (Zsolt 103,14).[3] Az áldás fogadásához szükséges a megfelelő anyag; kell a föld, hogy legyen mi, ami az esőt befogadja és elteljék vele. Szerencsés, hogy Isten „az embert a föld agyagából alkotta” (Ter 2,7). Ahogy Ferenc pápa is megemlékezik róla Laudato Si’ című enciklikájában: „testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít fel bennünket”.[4] Föld mivoltunk és az alázatosságra való meghívásunk tehát egyetemes emberi adottság. Az ígéret ennél fogva az, hogy ha az ember „műveli a földet, amelyből vétetett” (Ter 3,23), akkor lehetősége nyílik a bölcsesség megszerzésére, mert a földség alázatosság.
Nyolcszáz év elteltével a 103. zsoltár utolsó szakasza jobban emlékeztet minket helyzetünkre: a természet kozmikus dicsősége és harmóniája helyett a szemünk előtt lezajló ökokatasztrófában élő ember tapasztalata, hogy „reszket a föld, a hegyek füstölögnek, az élők megháborodnak, elfogyatkoznak és poraikba visszatérnek”.[5] Az emberiség egyetemes tapasztalatát is felölelő könyv mivoltából fakad, hogy a Szentírásban egyaránt megtalálható a teremtés szépsége és az emberi oktalanság és bűn következményeként fellépő krízis, amely, ahogy az apokaliptikus írásokban látjuk, nem csak a társadalomra, hanem a természetre, az egész teremtésre kiárad.[6] A Biblia úgy alapozza meg természetfilozófiánkat, hogy egyszerre erősíti meg a teremtés jó mivoltát és a bűn komolyságát, az ember méltóságát és gyarlóságát. Felvázolja a jó és a rossz utakat, de nem egyszerűen csak bemutatja őket: általuk Isten folyamatosan hívja az embert, hogy megtérjen és bűnbánatot tartson, mely által újra megsokasodhat a gabona, a bor és az olaj (Jo 2,17–19). A Teremtéstől Jelenésekig tartó ív is arra mutat, hogy reményünk nem megalapozatlan, és valóban „minden dolgok helyreállítását” (ἀποκατάστασις πάντων) várjuk.[7] Ennek ellenére reményünk nem lehet terméketlen, passzív várakozás, mert a mi feladatunk, hogy „segítőtársai legyünk az igazságnak” (3Ján,7).
Fontos, hogy ennek az igazságnak nem csak a teológiai, hanem a tudományos és gyakorlati vetületét is vizsgáljuk. Annak felmérésére, hogy az általunk átélt ökokatasztrófára adott válaszaink mennyire helyesek, Jem Bendell professzor, a mélyadaptáció elméletének megalkotója ad hasznos mércét. Tanulmánya, a Mélyadaptáció: Útmutató az éghajlati tragédiához,[8] nem a részletekbe menő, természettudományos kutatás, közelebb áll a kiáltvány vagy a program műfajához: ahelyett, hogy elveszne a konkrétumokban, elveket és hozzáállásokat javasol, amelyeknek tükrében értelmezhetjük helyzetünket és elemezhetjük arra adott válaszainkat. Közérthetősége és gyakorlati lépésekre lefordítható, de általános javaslatai egy szélesebb réteg számára is lehetővé teszik a helyes gondolkodás és cselekvés elkezdését. Az alkalmazkodás „négy R” (Resilience, Relinquishment, Restoration, Reconciliation)[9] fogalma elméleti állásfoglalásaink és gyakorlati cselekedeteink megítéléséhez ad keretet: megvizsgálhatjuk, mennyire felelünk meg annak a helyzetnek, mely körülöttünk és bennünk alakul ki és késztet minket válaszokra.
Pár évig egy olyan Pest megyei, egyházi iskolai tankert dolgozója voltam, mely óvodásokat, középiskolásokat, egyetemistákat, dolgozókat és még nyugdíjasokat is egyesít egy informális szakkör és közösségi vállalás keretében. Jóllehet apránként és kezdők módjára, de arra vállalkoztunk, hogy a földművelést a fent említett, kettős értelemben végezzük: műveljük azt a földet, amelyből vétettünk, és amely táplál minket, és ezzel egyúttal és elsősorban műveljük ezt a lélekkel rendelkező földet: saját magunkat, a mi emberi valónkat.
A kert művelése eredetileg hobbi- vagy magánprojektemként működött, de nem sokkal az első kapavágások után megjelentek a szomszédos iskola diákjai, és többen csatlakoztak a munkához, melyet a mogyoróvessző kerítés megfonásával, a kijelölt terület gaz- és fűmentesítésével és az első ágyások kialakításával kezdtünk. Látszott, hogy nagyobb szellemi és szervezeti infrastruktúrára lesz szükség a megnövekedett érdeklődés kielégítésére. A tankertben segítő diákok és tanár kollégák egy informális szakkörbe tömörültek, heti 3–4 alkalommal dolgoztunk közösen a kertben. A lassan formát öltő kert és a délutánonként összegyűlő csapat egyre több embert vonzott, így volt, hogy 15–20 fővel dolgoztunk a kis területen.
Ebben az időben jelent meg az igény, hogy a kertet pedagógiai céllal is használhassák a kollégák: angol és német szakos tanárok tartottak szemléletes órákat a természeti és konyhai szókincs növelésére; fenntarthatóság órán a diákok által készített előadásokban esett róla szó; rajzórán lehetőség nyílt préselésre, a növények vagy a kert megfestésére vagy feliratok, díszek készítésére; természetismeret és biológia fakultációs órák is zajlottak, például az egy- és kétszikű növények megkülönböztetéséről, a beporzásról vagy a termések típusairól. Lehetőség volt emellett testnevelés órák helyett egyéni kerti munkára, és a jelenleg középiskolákban kötelezően végzendő 50 óra közösségi szolgálatban teljesített munka igazolására is. Ahogy Ferenc pápa megemlékezik róla, bár a családot nem helyettesítheti, „a jó iskolai nevelés már a kora gyermekkorban olyan magvakat hint el, amelyek egy egész életen át gyümölcsöket hozhatnak”.[10]
Mélyadaptáció a gyakorlatban
A mélyadaptáció Jem Bendell alapművében található szakszó, a „fenntarthatóság kibővített fogalma”, mely azt vizsgálja, „hogy közösségeink, az országok és az emberiség hogyan tudnak majd alkalmazkodni a közelgő vészterhes időkben”.[11]
1. Megtartás / Reziliencia (Resilience)
Az Útmutató az éghajlati tragédiához struktúráját követve az első vizsgált programpont a „4 R” rendszerén belül az ellenállóképességnek fordítható Resilience.[12] A reziliencia fő kérdése, hogy „mi az, amit igazán meg akarunk tartani?”[13]
Bendell szerint a reziliencia ma népszerű, de túlzottan optimista definícióval rendelkezik. Egy svéd példát idéz, mely szerint a reziliencia „egy rendszer – az egyén, egy erdő, egy város vagy egy gazdaság – képessége arra, hogy szembenézzen a változás kihívásaival, és továbbhaladjon a fejlődésben. Azt vizsgálja, hogy miként képes az ember és a természet bizonyos megrázkódtatásokat és a bomlasztó eseményeket (mint például egy pénzügyi válság vagy az éghajlatváltozás) arra használni, hogy megújuljon és innovatívabbá váljon.”[14]
Ha, Bendell szerint, nem a fenntarthatóság, hanem a pszichológia köréből vesszük a reziliencia fogalmát, akkor az annyival árnyalja a helyzetet, hogy nem implikál felállást és fejlődést, egyszerűen csak azt a képességet jelöli, melynek birtokában megbirkózunk a traumákkal és egyéb terheinkkel. Mint amatőr földművelőnek, számomra is tanulságos volt figyelni kisebb méretben a forró szél és az eső nélküli hónapok hatását; hogy az enyhe telek miatt hogyan szaporodnak el a korábban kezelhetőbb kártevők; hogy a villámárvíz típusú heves esőzések mint mossák ki a talajból a sarjadó növényeket; hogy hogyan lepik el olyan idegen fajok a növényeket, amiket az előző évtizedben még nem ismertek az országban. Vézna és elszáradt napraforgóink vagy kukoricánk láttán többen nyíltak meg a kertben saját traumáikról: szomszédos nagygazdálkodók és zöldségipari dolgozók is elbeszélték, mekkora teher és fájdalom a termés elvesztése, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság. Sokan ezeknek a problémáknak tulajdonították otthoni zöldséges kertjük felhagyását, gyümölcsfáik kivágását, az otthoni termőterületek sziklakertté vagy kocsibeállóvá alakítását. Tankertünk ezen annyiban segített, hogy egymást támogatva és a helyzetből folyamatosan tanulva találtunk erőt a folytatásra, az előrehaladásra, még akkor is, ha nem tudjuk javunkra befolyásolni az időjárást és a természetet. Ezért a kert a helyes felfogás mellett segített reziliensebbnek lenni: nem oldhatunk meg minden problémát, nem teszünk úgy, mintha a helyzet normális lenne, de helyet adunk a fájdalomnak, közösen megbeszéljük tapasztalatainkat, és kitartásunkkal, magának a kertnek a fenntartásával teszünk tanúbizonyságot arról, hogy nem törünk meg.
2. Elengedés (Relinquishment)
Bendell az elengedés fogalmát azzal a kérdéssel világítja meg, hogy „mit kell elengednünk ahhoz, hogy a helyzet ne forduljon rosszabbra?”[15] Ebben egy kis méretű kert kevésbé tanulságos, hiszen alapvetően a természettel való együttműködésen alapszik, túl kicsi egy önálló rendszer kialakítására, így is tanított minket a lemondásra. Mivel tudjuk és ismerjük a kártevők elleni vegyszerek természetre gyakorolt, felmérhetetlenül káros hatását, de még a mesterséges termékenységet növelő szerekét is, kertünkben megmaradtunk a természetes módszereknél. Lemondtunk a Brassicaceae (káposztafélék) család népszerű zöldségeiről a földibolha és a káposztalepke miatt; megértjük, és próbálunk beletörődni, hogy nem véletlenül nagyon drága a karfiol vagy a brokkoli, és nem véletlenül vagyunk képtelenek megtermelni őket komoly természeti beavatkozás nélkül. Elengedtünk sok, amúgy is mesterséges képzetet a termények minőségéről: gyümölcseink nem a legédesebbek, zöldségeink nem mindig a legnagyobb, legfényesebb, legjobban lédús termékek, és gyakran a meztelencsigákkal vagy más élőlényekkel osztozunk rajtuk. Az az ipar, amely a tökéletes minőségűnek tűnő, kinézetre is szép zöldségeket és gyümölcsöket előállítja, nagyban ki van szolgáltatva egy olyan infrastruktúrának, amely sok környezeti kárt okoz és bármikor összeomolhat. A mi személyes, kisléptékű tapasztalatunk megtanít bizonyos nagyipari vívmányok vagy személyes kívánságaink elengedésére.
3. Helyreállítás/Visszahozás (Restoration)
A kert legnagyobb lehetősége talán a Restoration, melyben „emberi tevékenységek, attitűdök és közösségi kapcsolódási formák újrafelfedezése kaphat helyet, olyan viszonyulásoké, melyeket jelenlegi szénhidrogén-vezérelt civilizációnk fokozatosan eltüntetett. Ilyen lehet a vadon újbóli térhódítása – amely ökológiailag hasznosabb, és kevesebb emberi energiát igényel –, visszatérés a szezonális ételek fogyasztására, az elektromos áramot nem igénylő gyermekjátékok újbóli felfedezése, a közösségi termelés és közösségeken belül egymás segítése, támogatása.”[16]
Bendell leírását ki is tűzhettük volna, amikor elkezdtük közösségünket és kertünket építeni, olyan közel áll céljainkhoz. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes a megvalósításunk, vagy hogy elegendő hatással van az életünkre, de projektünk vállalása és eljárásai nagyon közeliek a helyreállítás fogalmához. A szénhidrogén-vezérelt civilizációval szemben a kert lokalitásra törekszik: a növényeket helyben palántázzuk, hajtatjuk, vagy egy közeli faiskolából hozzuk el gyalogosan. Az öntözést hosszú ideig kannákból oldottuk meg, és a rendszer most sem automatikus: fontos az emberi erőfeszítés, amely nélkül a kert fenntarthatatlan. Az okosotthonok és automatizált kertek világában egy olyan teret alakítottunk ki, amellyel mintegy kapcsolatot lehet, sőt kell is teremteni: a mi boldogságunk függ a terméstől, a kert sikerétől, de a kertnek is szüksége van ránk; időnket, energiánkat, fáradságos munkánkat ajánljuk fel a munkavégzés során. Kölcsönös a függés, és ez hatékony tanítómestere a földről való gondoskodásnak. A szezonális ételek fogyasztása és a közösségi termelés működése sem lehetne magától értődőbb, mint egy zöldségekre szakosodó kertben. A változatossághoz szokott ember számára ennek megvannak a maga nehézségei: a kertből ellátottak közül többeknek problémát okozott a nyári burgonya-, paradicsom- és cukkiniözön, amikor gyakran akár egy hétig is ugyanazt a zöldséget ettük különböző módokon elkészítve. Innen is látszik, hogy a mélyadaptáció hosszú és nehéz folyamat, de a kerttel való munka megerősített bennünket abban, hogy néhány kulináris elvárásunk fenntarthatatlan, legalábbis nem garantált, hogy az összeomlásban is megoldható. A lényeg, hogy a Restoration sok olyan gyakorlati elemet és hozzáállást is tanított nekünk a tankertben, amik, ha a problémáinkat meg nem oldják, hosszú távon hasznosnak bizonyulhatnak és elősegítik lelki-szellemi gyógyulásunkat – visszahozva a közösségi, egymásra hagyatkozó hagyományos gyakorlatokat, és emlékeztetve minket a gyakran elhallgatott gondolatra, hogy a környezettudatosság, ha igazi, általában megtérést igényel, mert szokásaink, kényelmünk, bizonyos vágyaink feladásával jár.
4. Megbékélés (Reconciliation)
Bendell eredeti tanulmányát bevallása szerint sokan borúlátónak találták: „Az embereknek remény kell!” Ezért egy évre rá egy rövidebb írásban az eddig tárgyalt „három R” mellé egy negyediket tett: ez a megbékélés, vagy kibékülés szava (mindamellett a katolikus teológiában a kiengesztelődés, a gyónás szentségéé), a Reconciliation.[17]
A megművelt terület és az azzal élő közösség lehetőséget ad, hogy felindítsuk magunkban a megbékélést és a reményt akár egy reménytelen helyzet, egy végstádium-diagnózis közepette is. A remény megszerzéséhez egy kulcs – mondja Bendell –, ha elfogadjuk, hogy a föld és az ember nem örökre van, mert a halál nem az élet ellensége, hanem társa. Ebben az elmélkedésben Bendell egy pillanatra mintha Szent Benedeket visszhangozná, akinek a receptje a jó (evilági) életre az, hogy „mindig szemünk előtt tartsuk a halált”.[18] Ha, mondja, fokozatos ráébredésünk a közelgő összeomlásra felébreszt bennünk egy mélyebb megértést magunkkal és az élettel kapcsolatban, hogy szeretettel és együttérzéssel éljünk, ez nem egy hamis remény.
A földműveléstől vagy a természettől elidegenedett mai ember számára akár a mi apró tankertünk is taníthat valamit. Személyes tapasztalat, hogy én is máshogy hallgatom az evangéliumi példázatokat a magvetőről, a mustármagról, a fügefáról és az aratásról, mióta néha földes kézzel megyek a templomba. Törékenységünknek jele és egyben oka a növények törékenysége; velük összefonódva lehetőségünk adódik kibékülni saját gyengeségeinkkel.
Bendell negyedik kérdése: „Mivel békülhetnék ki, hogy csökkentsem a szenvedést?”[19] Kertünk nem csak biológiai, művészeti projekt is; festett, virágos fatáblákkal láttuk el, hogy otthonosabbá és jelentőségteljesebbé tegyük. Két feliratot emelnék ki. Az egyik a 125. zsoltárból vett formula: Qui seminant in lacrimis, in exsultatione metent.[20] „Akik könnyhullatással vetnek, örvendezéssel aratnak.” Az ima felhívja a kertész figyelmét, hogy a kert, bár szépségével ideiglenes enyhületet ad, nem arra van, hogy megszüntesse nehézségeinket, hanem arra, hogy termékennyé tegye azokat az ökoteologikus gondolkodás helyszíneként. Mint Szent Ágoston, mi is megértünk és megtérünk a kertben.[21] A kert lényege a helyes gondolkodás és cselekvés megtalálása; ha nem is tudatosan, de azért jártunk oda, hogy keressük, mit és hogyan kell tennünk, hogy emberként emberek között és teremtményként a teremtésben hogyan létezzünk. Folyton alakuló hitünk fontos része ennek, hiszen a „megtestesülés elve”, az a tény, hogy Jézusban az Isten emberré lett, felmagasztalja és új kontextusba helyezi az anyagi világot. Ez teszi liturgiánkat különlegessé; az ,,Isten emberré lett, hogy az ember Istenné lehessen”[22] megfogalmazás szerint a mi teózisunk, átistenülésünk lehetséges földi létünk idejében is. Az istentiszteleti gyakorlatok – a mise, a zsolozsma, a szentelmények és körmenetek – így kapcsolják be a látható világot és vele minket a láthatatlan dolgok világába, és egyben átértelmezik az egyszerű földműveléssel kapcsolatos tevékenységeinket is, glóriát rajzolva hétköznapi fáradalmaink köré.
A kertben található másik felirat Glasgow városának mottója, Szent Kentigern, alapító püspökének imája: „floreat verbi praeconio”, azaz „virágozzék az igehirdetés által”.[23] A Skóciában azóta is nagyon kedvelt mondás ellenben kétélű; ami az Ige ünneplésével virágzik, az az Ige figyelmen kívül hagyásával hervad el. Ez a komoly felirat pozitív hangvétele ellenére figyelmeztet minket, hogy életünk minden részében Isten szavára kell hallgatnunk, és a templomon kívüli életünkben is az ő parancsát kell teljesítenünk, nevezetesen a föld őrzését és a teremtés védelmét. Hitünk kontextualizálja a szemléletet, amellyel magunkra és a tankertre tekintünk. C. S. Lewis írja egy regényében, hogy „akik Isten szavát megvetették, azoktól még az ember szava is elvétetik”.[24] Ez az ágostoni értelemben vett bábeli zűrzavar, melynek a hitre való ébredés, a pünkösdi esemény az ellentéte: az emberek egyetértésre jutnak, egy gondolat, egy szív lesz bennük.[25] Jem Bendell és a mélyadaptív közösség felfedezték a klímakatasztrófa és az összeomlás komoly hitéleti jelentőségét is,[26] és újabban óvatos közeledés jellemzi őket Isten és a remény teológiai fogalma felé.[27] Egy természetvédő, klímaaktivista vagy mélyadaptív gondolkodó megkaphatja a hit ajándékát, ha a természet és az ember alapvető problémájáról gondolkodik. Kertünk kísérlete viszont arra irányul, hogy a hitből kiindulva hogyan érthetjük meg az említett szakemberek teremtésről megfogalmazott állításait, és hogyan lehetünk humiliores – alázatosabb és földesebb – előmozdítói az emberiség és a föld ügyének nem csak a templomban, hanem hétköznapi életünk gyakorlatai által is.
A mélyadaptáció, de még a mi kis tankerti közösségünk tárgya is sokkal összetettebb, semhogy egy rövid összefoglaló tisztességesen bemutassa azt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy hatalmas lehetőség rejlik a hídban, ami lassanként épülni látszik az ökológia és a teológia között, és hogy ez a felfedezés kétirányú – a klímaaktivisták filozófiája előbb-utóbb megkörnyékezi a reményt és istenfogalomra talál, míg a hívők közössége Istenben találja meg a választ a világ bajaira, illetve a bölcsességet és a bátorságot, hogy kezdjen azokkal valamit. Tankertünk ebben a felfogásban nem célként jelenik meg, inkább leckeként, vagy jelzőtábla módjára, mert tanítja és irányítja az abban dolgozókat ama gondolatok irányába, melyek szükségesek a klímakatasztrófa feldolgozásához és a helyes válaszok megtalálásához.
Ahogy a kezdetben idézett Szent Tamás-i gondolat megvilágítja, reményünk az, hogy amikor a gimnáziumi tankertben térdelünk és gazolunk, amikor öntözünk, palántázunk, szüretelünk vagy vetünk, akkor éppen úton vagyunk a bölcsesség felé. Ubi humilitas, ibi sapientia – ahol a földség, ott a bölcsesség. A mélyadaptáció mutat rá igazán, hogy egy, akár vesztésre ítélt harcban is képesek lehetünk előrehaladni, feltéve, hogy a föld, amelyet munkálunk, nem csak a lábunk alatt lévő föld: kertészkedéskor szemünk előtt kell lebegnie, hogy fő feladatunk az, hogy emberi mivoltunk, tehát Isten lehelete által éltetett testünk kis darab földjét műveljük.
[1] Aquinói Szent Tamás: Principium Rigans Montes. 2019, Corpus Thomisticum, Textum Taurini 1954 editum. [online] https://www.corpusthomisticum.org/otd.html [2025. 12. 28.] A szerző fordítása.
[2] Christopher J. Oldenburg: The Rhetoric of Pope Francis. Critical Mercy and Conversion for the Twenty-First Century. Lanham – Boulder – New York – London, 2018, Lexington Books, 12–13.
[3] A szerző a katolikus egyházban bevett zsoltárszámozást követi. (A szerk.)
[4] Ferenc pápa: Laudato Si’, 2. Budapest, 2015, Szent István Társulat, 5.
[5] Psalterium Latino-Hungaricum. Latin-magyar zsoltároskönyv. Bélapátfalva, 1992, Bélháromkúti Bencés Apácák, 253–257.
[6] Lásd Ter 3; Hab 3; Jel 16.
[7] Vö. Csel 3,21; Róm 8,19-24; 1Kor 15,24–28.
[8] Jem Bendell: Mélyadaptáció. Útmutató az éghajlati tragédiához. 2018, IFLAS Alkalmi Tanulmányok 2. [online] http://lifeworth.com/DeepAdaptation-hu.pdf [2025. 12. 28.]
[9] Deep Adaptation Hungary: A 4R keretrendszere. Milyen feladatok várnak ránk az alkalmazkodás összetett folyamatában. [online] https://deepadaptation.hu/melyalkalmazkodas/a-4r-keretrendszere/ [2025. 12. 28.]
[10] Ferenc pápa: Laudato Si’, 213. Szent István Társulat, Budapest, 2015, 124.
[11] Mélyadaptáció, 16.
[12] Uo. 27–28.
[13] Uo. 31.
[14] Uo. 28.
[15] Uo. 31.
[16] Uo. 29.
[17] Jem Bendell: Hope and Vision in the Face of Collapse. The 4th R of Deep Adaptation. 2019. [online] https://jembendell.com/2019/01/09/hope-and-vision-in-the-face-of-collapse-the-4th-r-of-deep-adaptation/ [2025. 12. 28.]
[18] „Mortem cotidie ante oculos suspectam habere.” Timothy Fry: RB 1980. The rule of St. Benedict in Latin and English with notes. Collegeville, Minnesota, Liturgical Press, 1981.
[19] Bendell: Hope and Vision…
[20] Biblia Sacra juxta Vulgatam Clementinam. Liber Psalmorum. [online] Clementine Vulgate Project. https://vulsearch.sourceforge.net/html/Ps.html [2025.12. 28.] A Biblia Sacra Vulgatae editionis, Sixti V. Pontificis Maximi jussu recognita et edita. Romæ, Typographus Vaticanus, 1598-as kiadás szerint.
[21] Vö. Szent Ágoston: Vallomások, 8. könyv, 12. fejezet. PL 32, 761–764.
[22] Szent Atanáz: Oratio de incarnatione Verbi, 54,3. In PG 35, 192.
[23] Samuel Benjamin James: Morals of Mottoes. London, 1874, The Religious Tract Society, 15–19.
[24] Jared Lobdell: The Scientifiction Novels of C.S. Lewis. Space and Time in the Ransom Stories. Jefferson, North Carolina – London, 2004, McFarland & Company, 159.
[25] L. S. B. MacCoull: “There is No Emperor”. Merlin and the Ideal State in That Hideous Strength. In Sehnsucht. The C. S. Lewis Journal. V–VI. évf. (2011–2012) 5–6. sz. 153–163.
[26] Jem Bendell: Psychological insights on discussing societal disruption and collapse. In Ata. Journal of Psychotherapy Aotearoa New Zealand. Special Section. Te Ipu Taiao – The Climate Crucible. XXV. évf. (2021) 1. sz. 35–53.
[27] Jem Bendell: Faith-based responses to disruption and distress from global heating. 2022. [online] https://jembendell.com/2022/09/12/faith-based-responses-to-disruption-and-distress-from-global-heating/ [2025.12. 28.]
(Az írás a Magyar Szemle január-februári számában jelent meg.)
