Részlet az Országút írásából
Ahogyan az egyházat érő támadások, éppúgy a rájuk adott válaszok sem újak. Jakab, az első jeruzsálemi keresztény közösség vezetője is ezeket a reakciókat azonosította, amikor levelet írt a szórványban élő zsidókeresztény híveknek. Ám nemcsak azonosította, hanem élesen kikelt ellenük. És szavakba öntötte, mi a helyes reakció. Radikálisan fogalmazott, mert egyedül ez illett a Krisztus-hit radikális újdonságához. Úgy vélte, a megpróbáltatásokra adott helyes válasz: a „nagy öröm” (Jk 1,2).
A görög műveltségű értelmiség gúnyolta, egyes zsidó elitcsoportok és a római hatóságok jogi és politikai eszközökkel üldözték a fiatal keresztény közösségeket. A hagyomány szerint egyetlen tanítvány, János (csodás) kivételével az összes apostol, köztük a levél írója is vértanúként halt meg. Ebben a közegben figyelmeztet Jakab arra, hogy a visszaszólás, a keserű kultúrharcba bocsátkozás, a harag nem illik a hívőhöz. Jakab ismeri ezeknek az indulatoknak az erejét, ezért szinte könyörög: „Értsétek meg, kedves testvéreim: Legyen minden ember készen a hallgatásra, de késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (1,19). Miért? „Mert haragjában az ember nem azt teszi, ami Isten előtt igazságos” (1,20).
Nem törhet elő sós forrásból édes víz
Különösen hangsúlyozza a „nyelv megfékezésének” szükségességét. Nyelvünkkel „áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie! Vajon a forrás esetében ugyanabból a nyílásból édes víz is fakad meg keserű is?… Nem törhet elő sós forrásból édes víz.” (3,9–12)
Honnan jönnek ezek a reakciók? Jakab azt mondja, hogy a viszálykodás végül is a személyes erkölcsi hibák következménye: „Honnan vannak a háborúságok és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak csatáznak tagjaitokban. Kívántok valamit, és nincs meg. Öltök és irigykedtek, de nem tudjátok elérni.” (4,1–2) Bármennyire hivatkozik is valaki hitre és erkölcsre, ha átadja magát a sértődésnek, a haragnak és a viszálykodásnak, akkor a bűn útjára lép. Vagyis elfordul Istentől.
Jakab száznyolcvan fokos fordulatot javasol: a hívőnek a külső támadásokat arra kell felhasználnia, hogy ne a bűn felé, hanem még erősebben, egyértelműbben Isten felé forduljon és haladjon. Minden nehéz helyzet kísértés, a hit próbája. A sikeresen kiállt próbának viszont „állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek”. (1,3–4) Azért kell tehát „nagy örömmel” fogadni a megpróbáltatást, mert lehetőséget ad a hit megerősítésére. „Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik őt szeretik.” (1,12)
Hallottatok Jób türelméről
A teljes írás itt olvasható.
