• Írások
  • Események
  • Archívum
  • Előfizetés
  • Webshop
  • Partnereink
  • Rólunk írták
  • Podcast

Velünk élő történelemhamisítás

Hajlamosak sokan azt gondolni, hogy a történelemhamisítás valamiféle meghaladott, a régmúlt korokra jellemző dolog. Amely „a múltat végképp eltörölni” agresszivitásával kizárólag a borzalmas kommunista idők velejárója lehetett. S amely demokratikus berendezkedésűnek mondott államokban és korokban – ahol és amikor mi is élünk – elképzelhetetlen.

A múlt maradandó árnyéka

A magyar építészet jelentős műveket létrehozó mesterei távoztak az elmúlt hónapok­ban. Életkorukból adódóan olyanok, akiknek a pályája az 1950-es években indult, egyetemi tanulmányaikat akkor végezték, amikor még élt a szocreál, de a moderniz­mus már újra létjogosultságot szerzett.

Zsoldosélet egy távoli kontinensen

Kényszerből vagy önszántából sok száz magyar férfi harcolt a Francia Idegenlégió kötelékében az indokínai háborúban, az ötvenes évek elején. Bíró Aurél kutatásairól, a készülő monográfiáról és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nyílt kamarakiállításról beszélgettünk a szerzővel.

Rendszerváltás és magyar hadelmélet

A két világháború között az első nagy világégés tapasztalatainak és társadalmi élményének feldolgozása, valamint a következő fegyveres konfliktus jellemzőinek meghatározása kötötte le a katonai szakma és rajta keresztül a szellemi élet jelentős részének figyelmét.

Tory vereség: bűn és bűnhődés?

Megsemmisítő vereséggel büntették a brit választók a tizennégy éve kormányzó konzervatívokat a 2024 júliusában tartott parlamenti választáson.

Az orosz gondolkodásmód és az orosz metafizika fénykora

Ahogyan az elmúlt ezer év világtörténetét lehetetlen volna megírni az orosz nép szerepét mellőzve, úgy a felvilágosodást követő kultúrtörténet bemutatása is erősen hiányos volna akkor, ha az orosz kultúra lenyűgöző teljesítményeiről megfeledkeznénk.

Szabó Dezső idegenellenessége

A két világháború közötti korszak fontos politikai gondolkodója, miközben szellemes és bátor kritikájával ostorozta a közélet visszásságait, az etnikai alapú nemzeteszme csapdáitól nem tudott szabadulni. 

Karl Ludwig von Haller és a restauráció hivatása

Nem igaz, hogy a kereszténységet kipróbálták, és hiányosnak bizonyult. Túl nehéznek találták, ezért ki sem próbálták – ez lehet Haller ködbe burkolózása, illetve a vele és írásaival szemben tanúsított elutasítás és értetlenség oka.

A tengermély-hegymagas barátság

Kína és Pakisztán közeledését sok tényező hajtja, de sok szét is feszítené, mégis marad.

Metternich: a konzervativizmus dilemmái Közép-Európában

Hogyan lehetséges, hogy egy nagy formátumú államférfi a saját országában nem azt a politikát akarja folytatni, amelyet másutt a leginkább csodál? Ha az jó ott, miért nem jó itt?

Gondolatszabadság vagy cenzúra Amerikában?

Thomas Morton 1624-ben szállt partra Massachusetts területén a későbbi Plymouth helyén egy csoport puritán társaságában, hogy megvalósíthassa álmát az Újvilágban. Ám nagyon gyorsan kiderült, hogy Morton és a puritánok elképzelései gyökeresen eltérnek.

Három fundamentalizmus

Az irányzat a modern társadalmak sokfelé jelen lévő, sokféle formát öltő és súlyos konfliktusokat kiváltó tendenciája. Okainak, mibenlétének megértése nélkül korunk számos problémája fel sem fogható.

  • «
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6 (current)
  • 7
  • 8
  • 9
  • »
Impresszum
Kapcsolat
Médiaajánlat
Szerzőink
A lapról
Mérleg