Online írások

Helóta sorban Kárpátalján

Csirpák Emil (Tiszacsoma, 1934 – Budapest, 2017) Beregi (kárpátaljai) származású tanár, filológus. Ungváron és Tartuban (Észtország) végezte tanulmányait. Dolgozott gépkocsi sofőrként Leningrádban (Szentpétervárott), tanított Kazahsztánban, majd a csapi magyar nyelvű 2. sz. általános és középiskolában. A kárpátaljai értelmiségi kör tevékeny tagja volt, Bagu Balázzsal, Gortvay Erzsébettel, Kótyuk Istvánnal, Kovács Vilmossal és sok más kárpátaljaival egy életen át tartotta a kapcsolatot. Részt vett az Ungvári Állami TV magyar nyelvű műsorának indulásában, írt a Kárpáti Igaz Szóba, harcolt a kárpátaljai magyar iskolák magyar nyelvhasználatáért, azért, hogy a gyerekeket magyar keresztnevükön lehessen szólítani, azért, hogy a tanárokat tanító bácsizni/nénizni lehessen, ne pedig Balázs Ivanovicsnak vagy Anna Gézovnának nevezzék őket… A számos konfliktus az igazgatósággal, a KGB századosával – aki nacionalista kilengésekkel vádolta –, a kilátástalan jövő áttelepüléssel végződött. Az anyaországi áttelepülést a kisebbik rossznak tartotta, nem voltak illúziói a kádári Magyarországról, hiszen a rokonság jó része a határ innenső oldalán élt. Rövid ideig oktatott a Szegedi Tudományegyetemen, majd hosszú évekig a Marx Károly (ma Corvinus) Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított oroszt. Megvédte doktoriját, kongresszusokra járt, részt vett finnugrisztikai, később hungarológiai projektekben. A kandidátusi címet sosem szerezte meg, mert a pártvonalon illetékes egyetemi felelős kijelentette, hogy az egyetemnek ez nem áll érdekében. A nacionalizmus vádja az anyaországban is utolérte, ugyanakkor az itteniek sokszor muszkázták, oroszozták az áttelepült családot. Mindvégig hazajárt Kárpátaljára, családostól látogatta a régi barátokat, az otthon maradt kollégákat, a sírokat. Lélekben mindig beregi maradt, sosem tudott igazán gyökeret verni Budapesten. Ebben része volt az anyaországi értetlenségnek, a nemzeti/nacionalista bélyegnek, de annak a "szétfejlődésnek" is, ami az 1. világháború után a különféle utódállamokhoz csatolt magyarságot és a "hazaiakat" is jellemezte. Rendületlenül gyűjtötte a Kárpátaljáról szóló dokumentumokat, foglalkozott az ottani helységnevekkel, a ruszinok történetével. Sok kárpátaljainak segített: hol befogadta őket, hol az orvosi ellátásukat igyekezett megoldani. Visszaemlékezéseinek egy részét unokája, Nagy Imola segítségével írta le.

 

Szemes Péter
Küldetés és szolgálat – Petrik Béla Borbándi-monográfiája

"Borbándi aktivitása – többek közt élettársa elvesztésének tragédiája és saját betegsége ellenére – a 2000-es években sem csökkent, amit további négy fontos kiadvány jelez: a folyóirat történetét bemutató Nem éltünk hiába – Az Új Látóhatár négy évtizede, valamint Népiség és népiek című, negyven tanulmányt tartalmazó válogatása az ezredfordulón, Értékőrzés esszégyűjteménye 2001-ben, míg az Emigránsok portréi 2002-ben láttak napvilágot, miközben Két világban – Életem és pályám címmel (2003) curriculumát is összeállította."

Serdült Benke Éva
Morzsák a marosvécsi kőasztalról – Kemény János emlékezete

Ötven éve, 1971. október 15-én tízezrek búcsúztatták a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Kemény Jánost, az erdélyi magyar irodalom legnagyobb mecénását.

Rapaics Rajmund
A természetvédelem ügye Magyarországon – részlet

A magyar természetvédelem megvalósítására irányuló intézményes törekvések csiráit az erdészetben találjuk meg. Ez könnyen érthető, hiszen az erdészet egész munkaköre olyan szorosan kapcsolódik a szabad természethez, hogy ha valakinek van módja a természet megkedvelésére, az mindenesetre elsősorban az erdész. Más termelési ágakban mindent elnyom a hasznosítás jelszava.

Mátyás Csaba
Tudomány, az igazságon túli világban

"[…] az írástudók számára a minőségi, népszerűsítő publikálás századunkban a tudományos munkával egyenértékű, ha nem a legfontosabb feladat, amely ellentételezheti az ellenőrizetlen tényekre, vagy érzelmekre építő kommunikációt. A tudományos népszerűsítés egyelőre nem kellően értékelt, időigényes vállalkozás, amely szervezeti szinten több figyelmet és elismerést érdemelne."

Brenner János
Izgalmas vasárnap – Németország választás után

"[…] a szociáldemokraták győzelme messze nem olyan fényes, mint ahogy azt a baloldali média (Magyarországon is) többször megkísérelte beállítani: mostani 25,7 százalékukkal szinte hajszálpontosan beállították a 2013. évi eredményt, ami akkor meglehetősen súlyos vereségnek számított. Más szóval: nem az SPD nyerte meg a választást, hanem a CDU/CSU vesztette el."

Gecse Géza
Az orosz hadügy – 1992–2020

"Amint a szíriai háború is bizonyította, a Szergyukov által kezdeményezett reform – még a költségvetési források váratlan, 2015-ös csökkentése ellenére is – a rendszerváltás utáni Oroszország első sikeres fegyverkezési programja. Eszközállomány tekintetében 2020-ig a NATO-ban általánosnak mondható 70 százalékos modern átfegyverzettségi szintjét a milliós orosz haderő majdnem elérte, hiszen a 2019 végén elért 67 százalékos szint nincs messze tőle."

Lakatos-Fleisz Katalin
„Életem lényege a csodálkozás” – Élet és írás kapcsolata Szentkuthy Miklós műveiben

"Szentkuthy 1935-ben kiadott egy nem túl hosszú, naplószerű bejegyzéseket, megfigyeléseket, elmélkedő szövegeket tartalmazó kötetet Az egyetlen metafora felé címmel. Mindössze egy évvel a Prae megjelenése után, saját bevallása szerint azért, hogy meggyőzze közönségét: nem olyan irodalmi hétpróbás szörnyeteg, ahogy első könyve, a Prae mutatta."

Pritz Pál
Valóban helytartó volt-e hazánkban Edmund Veesenmayer?

"A Birodalom sok más működtetőjéhez hasonlóan Veesenmayer is gépember volt. Nem volt szenvedélye. Az antiszemitizmus sem volt szenvedélye, noha tettei szerint keményen antiszemita volt. Környezetének, a későbbi nemzetiszocialista rendszer fixációs antiszemitizmusának hatása alól maradéktalanul aligha vonhatta ki magát. Ám azt is inkább „csak” igazodási kényszerként kezelte. Az SS-be is számításból lépett be: tudta, hogy a ruha, abban a világban az egyenruha teszi az embert."